Paks: a sérült Böde reméli, hamarosan visszatérhet

V. J.V. J.
Vágólapra másolva!
2020.12.16. 08:15
null
Böde Dániel nem várna sokat a visszatéréssel (Fotó: Szabó Miklós)
Böde Dániel, az NB I-ben szereplő Paksi FC korábbi válogatott labdarúgója bokasérülést szenvedett a csapat legutóbbi, Mezőkövesd elleni bajnokiján. A játékos klubja honlapjának mesélt az esetről, illetve arról, mikor térhet vissza a pályára.


A Paks csapatkapitányát, Böde Dánielt már a 14. percben le kellett cserélni a Mezőkövesd otthonában 4–3-ra elveszített mérkőzésen.

„Épp egy labdáért igyekeztem, mikor rosszul léptem és alám fordult a lábam. Természetesen megpróbáltam a pályán maradni, segíteni a srácoknak, de kis idő múlva éreztem, nem megy. A félidőre pedig az öltözőben már jól be is dagadt.” – mesélte a játékos a paksifc.hu-nak.

Böde bokáját jelenleg még kezelik az orvosok, de a játékos optimista a visszatérésével kapcsolatban.

„Szeretnék még az évből hátralévő két mérkőzésünkön szerephez jutni, ugyanakkor, ha ez nem lesz lehetséges, a cél, hogy a január eleji rajtra minden helyre jöjjön.”

A Paks szerda este a Ferencvárost látja vendégül, szombat délután pedig az MTK otthonában lép majd pályára.

NB I, 2020–2021, 15. FORDULÓ

HELYSZÍNJÁTÉKVEZETŐ
DECEMBER 15., KEDD
Kisvárda–Újpest FC 1–1
Kisvárda,Várkerti StadionFarkas Ádám
20.15: Mol Fehérvár FC–Puskás Akadémia (Tv: M4 Sport)Székesfehérvár,Mol Aréna SóstóBogár Gergő
DECEMBER 16., SZERDA
18.00: Budapest Honvéd–Diósgyőri VTK (Tv: M4 Sport)Budapest, Új Hidegkuti Nándor StadionPintér Csaba
18.00: Zalaegerszegi TE FC–MTK Budapest (Tv: Duna World)Zalaegerszeg, ZTE Aréna
Solymosi Péter
20.15: Budafoki MTE–Mezőkövesd (Tv: Duna World)Budapest, Budafoki MTE Sporttelep
Antal Péter
20.15: Paksi FC–Ferencváros (Tv: M4 Sport)Paks, Paksi FC StadionBerke Balázs
Az összes mérkőzés zárt kapus.
Az NB I állása és a góllövőlista itt!

 

AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC 12 10 2 26–5 +21 32
2. Mol Fehérvár 14 7 5 2 32–17 +15 26
3. Puskás Akadémia 15 7 2 6 20–23 –3 23
4. Kisvárda 14 6 5 3 17–15 +2 23
5. MTK Budapest 14 6 4 4 21–18 +3 22
6. Paksi FC 14 6 3 5 27–24 +3 21
7. Budafoki MTE 12 4 3 5 15–21 –6 15
8. Zalaegerszegi TE 13 4 2 7 21–24 –3 14
9. Mezőkövesd 14 4 2 8 14–22 –8 14
10. Újpest FC 14 3 4 7 15–29 –14 13
11. Budapest Honvéd 13 2 5 6 16–19 –3 11
12. Diósgyőri VTK1331916–23–710
Legfrissebb hírek

„Óriási motivációt jelent” – megmutatta kisfiát Böde-Bíró Blanka

Kézilabda
2026.01.29. 15:02

Rossz hír a paksiaknak a Fradi-meccs előtt: Böde Dánielre többhetes kihagyás vár

Labdarúgó NB I
2026.01.27. 13:16

Bognár György: Ha nem egy ilyen szerencsés góllal, akkor megnyerhettük volna a kapufákkal a meccset

Labdarúgó NB I
2026.01.25. 08:37

Bognár György: Legyünk újra európai kupaszereplők!

Labdarúgó NB I
2026.01.06. 06:53

Egy év, 365 fotó: Özbas Szofi Európa-bajnok lett, birkózóink 6 Eb-érmet hoztak haza – ilyen volt 2025 áprilisa

Egyéb egyéni
2025.12.27. 12:34

Az Újpest rengeteg helyzetet és egy büntetőt is kihagyott Pakson... ám így is fölényesen nyert!

Labdarúgó NB I
2025.11.23. 17:59

Részleges szakadás – heteket kell várni Tóth Barna visszatérésére

Labdarúgó NB I
2025.11.12. 13:19

NB III: Böde Dániel és Szabó János is pályára lépett, nyert a Paks II

Labdarúgó NB II
2025.10.12. 15:49
Ezek is érdekelhetik