
– A futballrajongók gyakran találkozhatnak önnel Budapesten: az ünnepeket is nálunk töltötte el?
– Karácsonyra a feleségemmel hazautaztunk a családomhoz Németországba, ám  csupán egy hetet töltöttünk odahaza – mondta lapunknak az 54 esztendős  Thomas Doll, aki 2013 és 2018 között irányította a Ferencvárost,  amellyel többek között bajnokságot, valamint háromszor Magyar Kupát is  nyert. – Szerencsére mindenki egészséges, bízunk benne, az is marad... Az  utazás előtt két koronavírustesztet is csináltattunk, csak azt követően  keltünk útra, odahaza pedig tartottuk a távolságot. Édesapám idősek  otthonában lakik, sajnos vele csak a kertben találkozhattunk, de  legalább láthattam. Amíg otthon voltam, mindennap meglátogattam és órák  hosszat beszélgettünk. A folyosóra és a szobájukba nem lehetett bemenni.  Az új évet azonban már Budapesten köszöntöttük.
– Mondhatni, a magyar főváros lesz az otthona.
– Jól érzem magam itt. A feleségem magyar, és immár félig én is magyarnak  érzem magam... Az új esztendőt már itthon, a budai lakásunkban töltöttük,  imádunk itt lakni, élni. A városnak ezen a részén csupa modern ház épül,  az erdő tíz perc sétára található, nagyokat szoktunk túrázni, és ha  kell, a városközpontba is negyedóra alatt eljutok.
– Ez jól hangzik, de a futball, az edzői munka nem is hiányzik?
 – Nem szeretnék álszent lenni: az utóbbi időben jó volt kicsit pihenni.  Intenzív időszakot töltöttem a Ferencvárosnál, amelyet a ciprusi  edzősködés követett, és bizony már a feleségem sem bánta, hogy többet  vagyok idehaza.
| Született: 1966. április 9., Malchin (NDK) Nemzetisége: német Posztja: támadó középpályás Válogatottság/gól: NDK (1986–1990) 29/7, Németország (1991–1993) 18/1 Klubjai profi játékosként: Rostock (német, 1983–1986), BFC Dynamo (német, 1986–1990), Hamburg (német, 1990–1991; 1998–2001), Lazio (olasz, 1991–1994), Eintracht Frankfurt (német, 1994–1996), Bari (olasz, 1996–1998) Klubjai vezetőedzőként: Hamburg (német, 2004–2007), Dortmund (német, 2007–2008), Genclerbirligi (török, 2009–2010), al-Hilal (szaúd-arábiai, 2011–2012), Ferencváros (magyar, 2013–2018), Hannover (német, 2019), APOEL (ciprusi, 2019) Kiemelkedő sikerei játékosként: 2x keletnémet bajnok (1987, 1988), 2x Német (DFV) Kupa-győztes (1988, 1989), DFV Szuperkupa-győztes (1989) Kiemelkedő sikerei edzőként: magyar bajnok (2016), 3x Magyar Kupa-győztes (2015, 2016, 2017), magyar Ligakupa-győztes (2015), magyar Szuperkupa-győztes (2015), ciprusi Szuperkupa-győztes (2019) | 
– Mégis, hogy telnek futball nélkül a hétköznapjai?
–  Nem unatkozom. Az utóbbi időszakban sok ajánlatot kaptam külföldről, ám  valahogy úgy éreztem, nem jött el az idő, amikor el kellene fogadnom az  újabb kihívást. Már csak azért sem, mert aggódtunk, a mostani zaklatott  időkben érdemes-e új országba költözni. És mi tagadás, edzőként azt is  számításba vettem, hogy sok klubnál most behúzták a kéziféket, anyagi  nehézségek is voltak, vannak, úgy pedig nehéz kialakítani egy-egy csapat  keretét, szakmai koncepcióját, ha nem igazolhatunk, ha a felkészülésre  sem utazhatunk sehova. Különös időszak ez nekünk, edzőknek is. A vírus  még úgy is megnehezíti a hétköznapjaimat, hogy nincs együttesem.
–  Mire gondol?
–  Normál élethelyzetben még csapat nélküli edzőként is biztosan összeállt  volna a téli programom, tudnám, mikor utazom Törökországba, és mikor  Spanyolországba, hogy az ott edzőtáborozó csapatok felkészülési  mérkőzéseit nézzem. Ezeken a találkozókon rengeteget lehet tanulni,  hiszen a vezetőedzők ekkor olyan elemeket is kipróbálnak, amelyeket  később tétmérkőzésen mégsem vetnek be.
– Igaz, hogy a közelmúltban Olaszországban is járt?
 – A régi csapattársakkal volt találkozónk. A német válogatott 1990-ben  Olaszországban nyert világbajnoki címet, a kilencvenes évek német  játékosai közül többen is ott voltunk. Toscanában találkoztunk, egy  vidéki kis faluba vonultunk el, rajtunk kívül erről a találkozóról alig  tudott valaki. De amilyen titokban zajlott, olyan jól sikerült. Ott volt  Andreas Brehme, Jürgen Klinsmann, Thomas Berthold, Bodo Illgner, sőt  még az akkori szövetségi kapitány, Franz Beckenbauer is eljött. Az  együtt töltött idő alatt sok régi történet került elő, akár több könyvet  is meg lehetne velük tölteni.
– Mi a helyzet a mostani német válogatottal? Barátja, Lothar Matthäus a  közelmúltban éles kritikával illette a csapatot, mondván, nem olyan már,  mint régen volt...
–  Ebben egyetértek Lotharral. Az elmúlt két és fél esztendőben rengeteget  változott a csapat, a mostani együttessel senki sem elégedett, de a  magam részéről örülök annak, hogy a szövetség vezetői kitartottak  Joachim Löw mellett. Remek edzőnek tartom, hamarosan ismét ütőképes  együttes kovácsol a Nationalelfből. Sok a fiatal, tehetséges játékosunk,  igazi csapattá kell érniük. És elkélne egy-két igazi vezéregyéniség,  mint amilyen a mi időnkben több is volt a pályán. Ha ilyen lett volna az  együttesben, a csapat nem kap hat gólt, mondjuk, Spanyolország  otthonában. Ilyet nem engedhet meg magának a német válogatott.
– És mi a véleménye a magyar válogatottról?
 – Megemelem a kalapomat! Marco Rossi remek munkát végez, örülök a magyar  nemzeti csapat sikereinek. Évekkel ezelőtt, amikor Magyarországra  érkeztem, még csak úgymond felfelé ívelő ágban volt a sportág, az akkor  elkezdett munka, illetve befektetés egyre inkább beérik. Látszik, hogy  az ország vezetői mennyi pénzt pumpálnak a labdarúgásba, és ennek meg is  van az eredménye.

– Várja már a nyári Európa-bajnokság Németország–Magyarország mérkőzését?
 – Mi az, hogy! Ha lesz rá lehetőség, és be lehet menni a stadionokba,  szeretnék ott lenni a lelátón. Nehéz csoportba került a magyar  válogatott, az aktuális világbajnok mellett az Európa-bajnok és  Németország ellen kell helytállnia, ami nem lesz egyszerű. Marco Rossi  együttesének egyetlen feladata van, minden mérkőzés után emelt fővel  elhagyni a pályát. A továbbjutásról – szerintem – még csak ábrándozni  sem lehet.
– A ferencvárosiak közül tartja valakivel a kapcsolatot?
 – Persze! Az új év alkalmából köszöntöttük egymást Máté Csabával, mondta,  hogy a Fradival Spanyolországba utaznak, a bajnoki rajtig ott készülnek.  Nagyszerű idényt produkált a csapat, a Bajnokok Ligája-csoportkör nagy  vágya volt a vezetőknek. A Barcelona- és Juventus-szintű csapatok  egyelőre más szintet képviselnek, de a Fradi ellenük sem vallott  szégyent. Sajnálhatják, hogy éppen most kellett zárt kapuk mögött  futballozni. A telt ház minden meccsen garantálva lett volna.
– Figyelemmel követi az NB I küzdelmeit. Ki lesz az idén a bajnok?
 – Nem is kérdés, a Ferencváros. A klubnak most nagyon jó játékosai vannak,  válogatottakat tudnak a kispadról becserélni, minden poszton két azonos  képességű labdarúgó vár bevetésre. Ebből a szempontból sokat változott  az egyesület stratégiája; míg az én időmben télen és nyáron rendre  eladták a legjobbakat, most megtartják őket, sőt, melléjük még igazolnak  is. És ez így helyes, mert igazán kiugró eredményt csak így lehet  elérni. A Fradinál most belekóstolhattak, milyen is a BL csoportkörében  szerepelni, biztos vagyok benne, a következő idényben is oda akarnak  majd visszatérni.
– Thomas Doll mikor tér vissza a kispadra?
 – Az idei tökéletes év lehet erre. Hiányzik az öltöző, a napi munka, a  csapat légköre. A karácsonyi ünnepek alatt Németországból két csapat is  megkeresett, de nem éreztem úgy, hogy ez lenne a legjobb megbízás nekem.
– Magyar klubok nem keresték?
 – Egy-két csapatnál szóba került már a nevem, de erről most nem is  szeretnék beszélni, mind a tizenkét NB I-es klubnak remek vezetőedzője  van, éppen elkezdték a csapatok a felkészülést. Amúgy Michael Oenning  példája is mutatja – aki a Vasas után most az Újpest vezetőedzője lett  –, hogy van visszaút a magyar élvonalba. Egyszer miért ne lehetne nekem  is?!

Golomán György: Bízom magunkban, hiszek a sikerben






