Újpest: csupán nyolc NB I-es meccs után távozik a szerb

K. T. I.K. T. I.
2021.01.29. 16:21
null
Petar Gigics nem jutott túl sok játéklehetőséghez (Fotó: Újpest FC)
Tíz tétmeccsel és csupán egyetlen, a Magyar Kupában elért góllal távozik Újpestről Petar Gigics. A múlt nyáron a Partizan Beogradtól kölcsönvett szerb támadó szerződése ugyan egy évre szólt a Megyeri úton, ezt nem tölti ki a lila-fehéreknél.

 

Az ujpestfc.hu-n megjelent rövid közlemény nem tér ki a búcsú okaira, így azt sem tudni, a kölcsönszerződés felbontását az Újpest vagy a Partizan kezdeményezte-e. A játékos elviekben visszatér Belgrádba.

Gigics az Újpest-színekben elért egyetlen gólját a Dunaújváros kapujába lőtte a Magyar Kupában. A bajnokságban nyolc találkozón lépett pályára, az első két fordulóban még kezdő volt, azt követően viszont csak percek jutottak számára. A nyolc NB I-es fellépéséből a Budafok, a Kisvárda és a Zalaegerszeg ellen is már csak amolyan időhúzó csere volt, mindannyiszor a 90. vagy azutáni játékpercben beállva.

 

Gigics – Rácz Barnabás után, akinek felbontották a szerződését – az Újpest FC második távozója a téli átigazolási időszakban, miközben új igazolást januárban nem jelentett be a klub.

A lila-fehérek a 9. helyen állnak az NB I-es tabellán, csupán három ponttal elkerülve a kiesőzónát. A tavaszi idényt a Mol Fehérvár FC ellen hazai pályán elszenvedett, 5–0-s vereséggel kezdték a Megyeri útiak.

TÉLIJÁTÉKOSMOZGÁS AZ ÚJPEST FC-NÉL
Érkezők: Simeon Ajanah-Chinedu
(nigériai, novemberben érkezett szabadon igazolhatóként, legutóbb OFK Titograd – Montenegró)
Kölcsönbe érkezők:

Kölcsönből visszatérők: Aron Bjarnason (izlandi, Valur – Izland)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:
Kálnoki-Kis Zsombor
Kiszemeltek:
Távozók: Rácz Barnabás
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Petar Gigics (szerb, Partizan Beograd – Szerbia)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:

Legfrissebb hírek

Szalai Gábor: A Fradinak mindig bajnoknak kell lennie

Labdarúgó NB I
12 órája

Bronzérmek a Borházban – ünnepi ebéddel zárta az idényt a Paks

Labdarúgó NB I
14 órája

„Ez az időszak sajnos most lezárul” – Ádám Martin távozik Paksról

Labdarúgó NB I
16 órája

Ötezren az esőben: átvette a trófeát a bajnok ETO – videó

Labdarúgó NB I
2026.05.17. 17:39

Bognár György: Ez a mostani harmadik hely kiugróan jó eredmény

Labdarúgó NB I
2026.05.17. 07:55

Borbély Balázs: Ha a magot egyben tartjuk, nemzetközi szinten is sikeresek lehetünk

Labdarúgó NB I
2026.05.17. 07:14

Méltó utódok – Mohai Dominik jegyzete

Labdarúgó NB I
2026.05.16. 23:10

Az ETO megtette, amit kellett: nyert Kisvárdán, és ötödször bajnok az NB I-ben!

Labdarúgó NB I
2026.05.16. 19:06
Ezek is érdekelhetik