Újpest: szerződést hosszabbított a csapatkapitány

I. SZ.I. SZ.
2021.01.06. 16:15
null
Simon Krisztián marad Újpesten (Fotó: Török Attila)
Meghosszabbította szerződését Újpesten Simon Krisztián, az NB I-es klub csapatkapitánya.

 

Az újpestiek közleményéből nem derül ki, hogy az új szerződés mennyi időre szól.

A 29 éves Simon Krisztián 12 esztendősen került az Újpesthez, 2009-ben angliai kölcsönjátékot (a Wolverhampton U18-as csapatában próbálta ki magát) követően mutatkozott be az első csapatban, 2011-ben a Feyenoordnál volt kölcsönben, majd 2015-től 2017-ig az 1860 Münchennél légióskodott, utána a lila-fehérekhez tért vissza.

„Nagyon sokat köszönhetek ennek a klubnak, sohasem fogom elfelejteni, amikor hazatértem Németországból három és fél éve, akkor a sérüléseim ellenére az Újpest bízott bennem, és szerződést ajánlott. Ezért sem gondolkodtam sokat, hogy hosszabbítok, hiszen szeretek Újpesten lenni, jól érzem magam a negyedik kerületben” – idézi a klub honlapja a négyszeres válogatott Simon Krisztiánt.

Legfrissebb hírek

A Kisvárda lecsapott a DVSC-től távozó középpályásra – hivatalos

Labdarúgó NB I
1 órája

A DVTK kölcsönvette a Honvéd támadóját – hivatalos

Labdarúgó NB II
2 órája

Válogatott támadót igazolt az NB II-es Szeged

Labdarúgó NB II
3 órája

A Nyíregyháza válogatott csatára távozik; a Fradi szélsője az NB I-ben ben nem vált klubot – bezár a magyar átigazolási piac

Labdarúgó NB I
5 órája

ZTE: a brazil csatárt bejelentették; edzésben a kölni középpályás – NS-infó

Labdarúgó NB I
7 órája

NS-infó: Cipruson folytatja Tamás Márk

Légiósok
23 órája

Videoton: érkezik a Puskás Akadémia csatára, szegedi védő is jöhet – NS-infó

Labdarúgó NB II
Tegnap, 17:06

Távozott az NB II-es Nagykanizsától a fiatal tehetség

Labdarúgó NB II
Tegnap, 14:36