MK: „Szeretnénk megvédeni a játékosainkat” – reagált a Kaposvár ügyvezetője

V. GY.V. GY.
Vágólapra másolva!
2021.02.11. 16:06
Mint ismeretes, a Kaposvári Rákóczi FC a Tállya KSE elleni, 2–0-s vezetésről 5–3-ra elveszített Magyar Kupa-mérkőzés után közleményt adott ki, hogy kezdeményezni fogják a Magyar Labdarúgó-szövetségnél és a Szerencsejáték Zrt.-nél a mérkőzés kivizsgálását. Baranyi Sándor, a Kaposvári Rákóczi ügyvezetője a Nemzeti Sportnak most megmagyarázta a döntést.

„Senkit sem vádolunk – hangsúlyozta megkeresésünkre Baranyi Sándor, a Kaposvári Rákóczi ügyvezetője. – Sőt szeretnénk megvédeni a játékosainkat, éppen ezért fordulunk a szövetség és a Szerencsejáték Zrt. szakembereihez, mondjanak ők véleményt a szerdai mérkőzésről, arról, hogy míg a szünetben kettő nullra vezetett a csapat miként kaphatott tizenkét perc alatt négyet. Természetesen tudomásul vesszük és elfogadjuk a szakvéleményeket, s hisszük, megmarad a sport, a labdarúgás tisztaságába vetett hitünk. A szakmai stábunk keresi a vereség okát.”„Senkit sem vádolunk – hangsúlyozta megkeresésünkre Baranyi Sándor, a Kaposvári Rákóczi ügyvezetője. – Sőt szeretnénk megvédeni a játékosainkat, éppen ezért fordulunk a szövetség és a Szerencsejáték Zrt. szakembereihez, mondjanak ők véleményt a szerdai mérkőzésről, arról, hogy míg a szünetben kettő nullra vezetett a csapat miként kaphatott tizenkét perc alatt négyet. Természetesen tudomásul vesszük és elfogadjuk a szakvéleményeket, s hisszük, megmarad a sport, a labdarúgás tisztaságába vetett hitünk. A szakmai stábunk keresi a vereség okát.”

A Szerencsejáték Zrt. reagálásáról itt olvashat.

MOL MAGYAR KUPA
8. FORDULÓ (A 16 KÖZÉ JUTÁSÉRT)
Tállya KSE
(NB III)–Kaposvári Rákóczi FC (NB II) 5–3 (Ondó 53., 85., Tóth Sz. 55., Serecin 61., Szegedi 65., ill. Balázs Zs. 30., 32., Szarka 90+2.)

Legfrissebb hírek

A Vasas a Puskás Akadémiát, az Ajka a Kisvárdát ejtette ki a Magyar Kupában

Labdarúgó NB I
10 órája

A Szpari tizenegyesek után kiesett, a Paks öt, a DVTK három gólt szerezve jutott tovább a kupában

Labdarúgó NB I
10 órája

Schön Szabolcs góllal mutatkozott be az ETO-ban, az MTK-ban Németh Krisztián mesterhármasig jutott

Labdarúgó NB I
11 órája

Tizenöt gólt szerzett a Ferencváros Magyar Kupa-meccsen Szarvaskenden

Labdarúgó NB I
13 órája

Először nyert tétmeccset a ZTE – 13–0-s siker a Magyar Kupában

Labdarúgó NB I
14 órája

A Budafok továbbjutásával kezdődött a szombati Magyar Kupa-program

Labdarúgó NB I
16 órája

Tóth Milán önmagának is bizonyítana a Puskás Akadémia elleni Magyar Kupa-meccsen

Labdarúgó NB I
20 órája

Élete mérkőzésére készül a szarvaskendiek sírkövese

Labdarúgó NB I
21 órája
Ezek is érdekelhetik