NB I: Jól szervezett volt a csapat, de nem végig – Oenning a 0–4 után

V. J.V. J.
Vágólapra másolva!
2021.02.04. 07:08
null
Michael Oenning továbbra is magabiztos (Fotó: Török Attila)
Mint ismert, az Újpest FC hazai pályán 4–0-ra kikapott a Ferencvárostól a labdarúgó NB I 19. fordulójában. A mérkőzést követően a két csapat vezetőedzője értékelt.

Az Újpest FC vezetőedzője, Michael Oenning szerint csapatának el kell fogadnia, hogy a jelenlegi állapotában nem volt képes legyőzni a listavezetőt, ugyanakkor úgy véli, a gárda már elindult a fejlődés útján.

„Ez a munkám, hogy összerántsam a csapatot, segítsek a játékosoknak nyugodtnak, összeszedettnek maradniuk. Igazság szerint ma is jól szervezett volt a csapat, de nem végig a kilencven percen keresztül. Meg kell tanuljuk azt, hogyan maradhatunk végig kompaktak. Ezeket a hibákat kell elsősorban orvosolunk, és ha sikerül a védekezésünket megerősítenünk, akkor valószínűleg a csapat teljesítménye is sikeresebb lesz.”

Oenning úgy véli, vannak előrelépésre utaló jelek csapata játékában.

„Minden rendben van. A futásteljesítmény, a küzdőszellem, az akarat. Természetesen játszani is kell, és időnként a mai mérkőzésen is kiváló megmozdulásokat láttam. De mindaddig, amíg nem lövünk gólt, addig nem fogunk tudni előrelépni.”

Akár még több ferencvárosi góllal zárulhatott volna a mérkőzés az FTC trénere, Szerhij Rebrov szerint.

„Úgy gondolom, az Újpest kicsit hitevesztetté vált az öngól után. Négyet lőttünk, de lőhettünk volna többet is.”

A Fradi vezetőedzője elmondta, a Mol Fehérvárral szemben kialakult 13 pontos előny ellenére még nem foglalkozik azzal, hogy a csapatnak jó esélye van a címvédésre.

„Az én filozófiám az, hogy sose a bajnokság végével foglalkozunk, hanem mindig a következő mérkőzéssel. Jelenleg az Újpestre koncentráltunk, legközelebb a Mol Fehérvárra fogunk. Ugyanezt adom át a fiúknak is.”

LABDARÚGÓ NB I
19. FORDULÓ

Újpest FC–Ferencváros 0–4(Isael 24., Tallo 47. – öngól, Uzuni 76., Vécsei 90.)

A MÉRKŐZÉS ESEMÉNYEIRŐL ITT OLVASHAT BŐVEBBEN!

AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC 19 14 4 1 40–10 +30 46
2. Mol Fehérvár 19 9 6 4 42–21 +21 33
3. Puskás Akadémia 19 9 3 7 24–25 –1 30
4. MTK Budapest 19 8 5 6 28–24 +4 29
5. Kisvárda 19 7 7 5 20–22 –2 28
6. Paksi FC 19 7 5 7 36–36 0 26
7. Mezőkövesd 19 7 4 8 19–24 –5 25
8. Zalaegerszegi TE 19 6 4 9 35–37 –2 22
9. Budapest Honvéd 19 5 7 7 29–27 +2 22
10. Budafoki MTE 19 5 5 9 23–33 –10 20
11. Újpest FC 19 5 4 10 22–44 –22 19
12. Diósgyőri VTK19421321–36–1514
NB I, 2020–2021, 19. FORDULÓ

HELYSZÍNJÁTÉKVEZETŐ
FEBRUÁR 2., KEDD
Kisvárda–MTK 0–2Kisvárda,Várkerti StadionKáprály Mihály
Mol Fehérvár–Mezőkövesd 0–0Székesfehérvár,Mol Aréna SóstóErdős József
FEBRUÁR 3., SZERDA
Puskás Akadémia–Diósgyőri VTK 2–0
Felcsút,Pancho ArénaZierkelbach Péter
Budapest Honvéd–Paks 1–1Budapest, Új Hidegkuti Nándor StadionAntal Péter
Budafok–ZTE 3–1Budapest, Budafoki MTE SporttelepAndó-Szabó Sándor
Újpest–Ferencváros 0–4
Budapest,Szusza Ferenc Stadion
Iványi Zoltán
Az összes mérkőzés zárt kapus.
Az NB I állása és a góllövőlista itt!
Legfrissebb hírek

Tizenöt gólt szerzett a Ferencváros Magyar Kupa-meccsen Szarvaskenden

Labdarúgó NB I
19 órája

Férfi vízilabda Magyar Kupa: 18 gólos sikert aratott a BVSC és a Fradi is

Vízilabda
2025.09.12. 20:31

Izraelben folytatja a Ferencvárossal szerződést bontó támadó – hivatalos

Minden más foci
2025.09.12. 17:14

Vereség Oslóban, nehéz helyzetből várja a visszavágót a Ferencváros a női BL-selejtezőben

Bajnokok Ligája
2025.09.11. 20:56

Oroszországba adta kölcsön örmény játékosát az FTC – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.09.10. 18:01

Szevikjannak jót tenne, ha elhagyná a Ferencvárost a Barcika örmény hátvédje szerint

Labdarúgó NB I
2025.09.10. 14:06

CIES-elemzés: bajnok lesz a Ferencváros, a Liverpool és a Real Madrid is

Minden más foci
2025.09.10. 13:02

A Fraditól távozó nigériai szélső a török másodosztályban folytatja – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.09.10. 09:48
Ezek is érdekelhetik