Paks: Úgy érzem, hazatértem – Vági András

2021.02.17. 10:27
null
Vági András ismét zöld-fehéreben (Fotó: paksifc.hu)
A DVTK-val a hétvégén szerződést bontó Vági András visszatért korábbi csapatához: másfél év után ismét a Paksi FC-t szolgálhatja.

 

 

A tolnai együttes hivatalos honlapján jelentette be a megállapodást. A cikk nem tért ki a szerződés részleteire, még csak annak hosszára sem.

„Teljesen úgy érzem magam, hogy hazatértem. Sajnos az elmúlt fél évem nem úgy sikerült, ahogy azt szerettem volna. Most viszont egy kiváló közegbe érkeztem, ahol szakmailag is minden tökéletes. Szeretnék minél jobb teljesítményt nyújtani és jelenlétemmel, játékommal segíteni a csapatot a célok elérésében. Paksra mindig nagyszerű érzésekkel jövök, most sem volt ez másként, egy percig sem gondolkodtam a kínálkozó lehetőségen” – nyilatkozta Vági a paksifc.hu-nak.

Vági – aki a 2007–2008-as idényben egy meccsen szerepelt a magyar bajnok MTK-ban – ebben az évadban öt NB I-es meccsen kapott lehetőséget a Diósgyőrben, legutóbb 2020 decemberében, a ZTE elleni mérkőzésen játszott.

Paksi színekben 2014 és 2019 közt szerepelt, egy idényt Mezőkövesden töltve 51 meccse volt eddig a zöld-fehéreknél.

 

TÉLIJÁTÉKOSMOZGÁS A PAKSI FC-NÉL
Érkezők: Vági András (DVTK, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe érkezők: Tamás Olivér (Mol Fehérvár)
Kölcsönből visszatérők:Szabó Bálint (Kaposvári Rákóczi)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: –
Kiszemeltek: –
Távozók: Kővári Róbert (Szeged-Csanád Grosics Akadémia)
Kölcsönbe távozók: –
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Csősz Richárd (Debreceni VSC, onnan Kazincbarcika)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: –

 

Legfrissebb hírek

Sorozatban negyedik bajnokiját sem tudta megnyerni a Kisvárdán ikszelő FTC

Labdarúgó NB I
4 órája

Tóth Milán ügynöke: Hallott egy reccsenést, mégsem tűnt ennyire súlyosnak a sérülés…

Labdarúgó NB I
2026.10.17. 17:50

Dárdai Pál húzhatja keresztül Dárdai Pál terveit

Labdarúgó NB I
2026.10.17. 13:20

„A térde stabil, valószínűleg a szalagjai húzódtak meg” – Ferenczi István a megsérülő Tóth Milán állapotáról

Labdarúgó NB I
2026.10.16. 23:07

Így szakította meg rossz sorozatát az MTK a bajnokságban – képgaléria

Labdarúgó NB I
2026.10.16. 22:33

Komáromi bombagólja három pontot ért az MTK-nak, a Vasas emberelőnyben sem tudott egyenlíteni

Labdarúgó NB I
2026.10.16. 21:55

Változtatott az MLSZ, mégis lehetnek nézők a Honvéd–DVSC bajnoki meccsen

Labdarúgó NB I
2026.10.16. 16:52

A Nyíregyháza ellen duplázó Arthur Henrique: Trófeákat szeretnék nyerni a ZTE-vel

Labdarúgó NB I
2026.10.16. 14:29