MTK: távozik a középpályás, Mezőkövesden folytathatja

S. Zs.S. Zs.
2021.05.26. 14:23
null
Cseke Benjámin (jobbra) távozik az MTK-tól, Mezőkövesden folytathatja a pályafutását (Fotó: Török Attila)
A Nemzeti Sport információja szerint távozik az MTK Budapest labdarúgócsapatától Cseke Benjámin, aki a szintén élvonalbeli Mezőkövesd Zsórynál folytatja a pályafutását.

 

A 26 éves középpályás, Cseke Benjámin a 2020–2021-es idényben 29 bajnoki mérkőzésen két gólt szerzett, továbbá három Magyar Kupa-találkozón is pályára lépett az MTK-ban.

Értesülésünk szerint elképzelhető, hogy az élvonalból kieső Diósgyőri VTK román légiósa, Gheorghe Grozav kerülhet a fővárosi együtteshez, cserébe az utánpótlás-válogatott, legutóbb a másodosztályban szereplő Dorogi FC-nél kölcsönben futballozó, 18 évesZuigeber Ákos mehetne Diósgyőrbe.

Információnk szerint az NB II-es Aqvital FC Csákvártól Kocsis Bence szerződtetése is napirendre került.

NYÁRIJÁTÉKOSMOZGÁS AZ MTK BUDAPESTNÉL
Érkezők:James Weir(angol, FK Pohronie – Szlovákia),Kovácsréti Márk(Kisvárda)
Kölcsönbe érkezők:–
Kölcsönből visszatérők: Bese Balázs(Budafoki MTE)?,Bidzilya Anton(ukrajnai, Kaposvár)?,Kapronczai Gergely(Szentlőrinc)?,Kovács Máté(Kazincbarcika)?,Nagy Barnabás(Szentlőrinc)?,Szerencsi Miklós(Dorogi FC)?,Törőcsik Péter(Szentlőrinc)?,Zuigeber Ákos(Dorogi FC)?
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:–
Kiszemeltek: Gheorghe Grozav (DVTK), Kovács Bence (Csákvár), Oláh Bálint(Budafok),Szabó Máté(Budafok)
Távozók: Kanta József(visszavonult),Schön Szabolcs(FC Dallas – Egyesült Államok)
Kölcsönbe távozók:–
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:–
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Cseke Benjámin (Mezőkövesd), Varga Roland(al-Ittihad – Egyesült Arab Emírségek), Zuigeber Ákos(DVTK)

Legfrissebb hírek

Máris szerződést bontott a Brazíliából hazatért támadóval az NB II-es Csákvár

Labdarúgó NB II
13 órája

Szerződésbontás az MTK-nál, két és fél év után távozik a bosnyák támadó

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 13:33

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28

Feczkóval a Gyirmótot is legyőzte a DVTK, a Kövesd ötgólos meccsen verte meg a Barcikát

Labdarúgó NB II
2026.09.19. 21:10

Simán nyert a Kövesd a KBSC ellen a borsodi rangadón

Labdarúgó NB II
2026.09.19. 18:51

NS-infó: a ZTE mégsem szerződteti a szerb balhátvédet

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 16:34

Osztrák labdarúgó szerződtetését jelentette be a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
2026.09.18. 13:38

Három különböző időpontban pótolják a három elhalasztott NB II-es meccset

Labdarúgó NB II
2026.09.17. 18:41