Női NB I: az MTK a kupadöntős kiütésével alapszakaszgyőztes

Vágólapra másolva!
2021.05.15. 21:02
null
A Ferencváros nagy küzdelemben fordított Diósgyőrben (Fotó: Kozma István/Észak-Magyarország)
Az MTK 7–0-ra megverte a kupadöntős Astrát a női labdarúgó NB I utolsó, 21. fordulójában, ezzel megnyerte a bajnokság alapszakaszát, és élvezheti majd a pályaelőnyt a Ferencváros elleni fináléban.

 

Az Astra kiütése alkalmával a góllövőlista második helyezettje, a 23 találatnál járó Pápai Emőke triplázott az MTK-nál, míg az első NB I-es góljait elkönyvelő Natalie Stephens duplázott. A hajrában két 18 éves játékos, Legendás Lora és Stefán Bernadett is eredményes volt.

A kék-fehérek mérkőzésével egy időben a Ferencváros 3–2-re nyert Diósgyőrben, mégpedig úgy, hogy a második félidő közepén kilenc perc leforgása alatt fordított kétgólos hátrányból. Győzelme ellenére az FTC maradt a tabella második helyén, az egyik fél második sikeréig tartó bajnoki döntőben az MTK élvezheti majd a pályaelőnyt.

A finálé első mérkőzésére május 23-án, vasárnap, a másodikra május 26-án, szerdán kerül sor. Ha szükséges, a harmadik meccset május 30-án rendezik meg.

A sereghajtó Kelen SC az ETO-tól elszenvedtet kétgólos vereséggel búcsúzott az NB I-től. A győriek második gólját Oláh Adrienn szerezte, aki az utolsó három forduló mindegyikében betalált.

NŐI NB I
21. (UTOLSÓ) FORDULÓ
Kelen SC–ETO FC Győr 0–2
(Öreg 50., Oláh A. 86.)
MTK–Astra HFC 7–0
(Pápai 22., 51., 82., Stephens 54., 55., Legendás 88., Stefán 90+1.)
DVTK–Ferencváros 2–3 (Barker 36., Bradics 48., ill. Mosdóczi 61., Kehrer 64., Vágó F. 70.)

VASÁRNAP
17.00: Szent Mihály–Haladás-Viktória

AZ ÁLLÁS
1. MTK
21181
2
79–14+6555
2. Ferencváros21173
1
78–17+6154
3. DVTK 21 12 3
6
45–18 +27 39
4. Astra HFC
21 9
3
9
43–41 +2 30
5. ETO FC Győr215
5
11
21–61–4020
6. Szent Mihály
20
3
6
11
19–44–25
15
7. Haladás-Viktória
20
3
5
1216–38–2214
8. Kelen SC
213
1817–85–689
Legfrissebb hírek

NS-infó: Osváth Attila a Ferencváros labdarúgója lehet

Labdarúgó NB I
7 órája

Korábbi újpesti csatárral erősített a Diósgyőr – hivatalos

Labdarúgó NB I
9 órája

Tóth Alex is a Premier League öt legjobb téli igazolása között a The Athleticnél

Angol labdarúgás
14 órája

„Az FTC minden szempontból előrelépést jelent” – Elizabeth Omoregie útja Athéntól Budapestig

Kézilabda
16 órája

Az Újpest volt az elmúlt hét főszereplője, de igazolt a DVSC is – piaci körkép

Labdarúgó NB I
2026.02.02. 08:34

Révész Attila a Kisvárda kapott góljáról: Valószínű, ha én utcai cipőben odaszaladok, megfogom a labdát, neki nem sikerült

Labdarúgó NB I
2026.02.02. 08:13

Jégkorong MK: a Ferencváros megvédte címét

Jégkorong
2026.02.01. 19:34

Gruber gólja döntött, az FTC nyerte meg a Paks elleni rangadót

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 17:14
Ezek is érdekelhetik