Mezőkövesd: a DVTK-tól jött csatár, játékost is adtak érte

2021.06.18. 21:08
null
Sztefan Drazsics egy tavalyi NB I-es meccsen (Fotó: Dömötör Csaba)
Sztefan Drazsics játékjogát értékesítette a DVTK a Mezőkövesdnek, és a transzferdíj egy részét a 27 éves védekező középpályás, középső védő posztján is játszani tudó Szeles Tamás játékjoga fedezi – adta hírül hivatalos honlapján a labdarúgó NB II-be kieső DVTK. Az ügylet létrejöttét az élvonalbeli rajtra készülő Mezőkövesd honlapja is megerősítette.

 

A 28 éves szerb Sztefan Drazsics a szerb élvonal után a belga Mechelenbe igazolt, onnan került először 2017-ben Mezőkövesdre. 2019 nyaráig maradt, akkor Kínába szerződött, majd a 2020–2021-es idényben már újra az NB I-ben futballozott, 29 élvonalbeli összecsapáson négy gólt szerzett a DVTK-ban.

Szeles Tamás hét év után hagyja el a Mezőkövesdet. A salgótarjáni és szombathelyi nevelésű védő 2014-ben érkezett, az NB II-ben 57, az NB I-ben 72 találkozón lépett pályára, mindkét osztályban egy gólt szerzett.

A Mezőkövesd pénteken már bejelentette egy DVTK-játékos érkezését: a kapus Antal Botondot kivásárolták a szerződéséből.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A MEZŐKÖVESD ZSÓRYNÁL
Érkezők: Antal Botond (Diósgyőri VTK), Cseke Benjámin (MTK Budapest), Sztefan Drazsics (szerb, Diósgyőri VTK), Madarász Márk (Puskás Akadémia, legutóbb Csákvár, kölcsönben), Szépe János (Zalaegerszegi TE FC, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe érkezők: –
Kölcsönből visszatérők: Jagodics Márk (Budafoki MTE)?, Kotula Máté (Szolnoki MÁV FC)?, Varjas Zoltán (BFC Siófok)?
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:–
Kiszemeltek: –
Távozók: Eperjesi Gábor (Diósgyőri VTK), Guzmics Richárd(áprilisban szerződést bontottak vele), Szappanos Péter (Bp. Honvéd, szabadon igazolhatóként), Szeles Tamás (Diósgyőri VTK)
Kölcsönbe távozók: Torvund Alexander (szentlőrinci kölcsön után Csákvár)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:–
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: –

 

Legfrissebb hírek

Máris szerződést bontott a Brazíliából hazatért támadóval az NB II-es Csákvár

Labdarúgó NB II
18 órája

Szerződésbontás az MTK-nál, két és fél év után távozik a bosnyák támadó

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 13:33

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28

Feczkóval a Gyirmótot is legyőzte a DVTK, a Kövesd ötgólos meccsen verte meg a Barcikát

Labdarúgó NB II
2026.09.19. 21:10

Simán nyert a Kövesd a KBSC ellen a borsodi rangadón

Labdarúgó NB II
2026.09.19. 18:51

NS-infó: a ZTE mégsem szerződteti a szerb balhátvédet

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 16:34

Osztrák labdarúgó szerződtetését jelentette be a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
2026.09.18. 13:38

Három különböző időpontban pótolják a három elhalasztott NB II-es meccset

Labdarúgó NB II
2026.09.17. 18:41