Mezőkövesd: kivásárolták a szerződéséből az MTK középpályását

H. D.H. D.
2021.06.01. 07:52
null
Cseke Benjámin hároméves szerződést kötött a Mezőkövesddel (Fotó: Tumbász Hédi)
Igaznak bizonyult a Nemzeti Sport információja: a Mezőkövesd labdarúgócsapata szerződtette az MTK középpályását, Cseke Benjámint – számolt be róla mind a két élvonalbeli klub a hivatalos honlapján.

Az MTK beszámolója szerint Cseke Benjáminnak élő szerződése volt, így a Mezőkövesd megvásárolta a játékjogát – az átigazolási díjat azonban nem közölték.

A korábban a Paksban, az Újpestben és a Vasasban is szereplő középpályás hároméves szerződést kötött a Mezőkövesddel.

A 26 éves labdarúgó a 2020–2021-es idényben 29 bajnoki mérkőzésen két gólt szerzett, továbbá három Magyar Kupa-találkozón is pályára lépett az MTK-ban.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A MEZŐKÖVESD ZSÓRYNÁL
Érkezők: Cseke Benjámin (MTK)
Kölcsönbe érkezők: –
Kölcsönből visszatérők: Jagodics Márk (Budafoki MTE)?, Kotula Máté (Szolnoki MÁV FC)?, Torvund Alexander (Szentlőrinc), Varjas Zoltán (BFC Siófok)?
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:–
Kiszemeltek: –
Távozók: Guzmics Richárd(áprilisban szerződést bontottak vele), Szappanos Péter (lejár a szerződése, Bp. Honvéd)
Kölcsönbe távozók: –
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:–
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: –

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ MTK BUDAPESTNÉL
Érkezők: James Weir (angol, FK Pohronie – Szlovákia), Kovácsréti Márk (Kisvárda)
Kölcsönbe érkezők: –
Kölcsönből visszatérők: Bese Balázs (Budafoki MTE)?, Bidzilya Anton (ukrajnai, Kaposvár)?, Kapronczai Gergely (Szentlőrinc)?,Kovács Máté(Kazincbarcika)?, Nagy Barnabás (Szentlőrinc)?, Szerencsi Miklós (Dorogi FC)?,Törőcsik Péter (Szentlőrinc)?,Zuigeber Ákos (Dorogi FC)?
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: –
Kiszemeltek: Gheorghe Grozav (DVTK), Kovács Bence (Csákvár), Oláh Bálint(Budafok),Szabó Máté(Budafok)
Távozók: Cseke Benjámin (Mezőkövesd), Kanta József (visszavonult), Schön Szabolcs (FC Dallas – Egyesült Államok)
Kölcsönbe távozók: –
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: –
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Varga Roland(al-Ittihad – Egyesült Arab Emírségek), Zuigeber Ákos(DVTK)

Legfrissebb hírek

Máris szerződést bontott a Brazíliából hazatért támadóval az NB II-es Csákvár

Labdarúgó NB II
23 órája

Szerződésbontás az MTK-nál, két és fél év után távozik a bosnyák támadó

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 13:33

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28

Feczkóval a Gyirmótot is legyőzte a DVTK, a Kövesd ötgólos meccsen verte meg a Barcikát

Labdarúgó NB II
2026.09.19. 21:10

Simán nyert a Kövesd a KBSC ellen a borsodi rangadón

Labdarúgó NB II
2026.09.19. 18:51

NS-infó: a ZTE mégsem szerződteti a szerb balhátvédet

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 16:34

Osztrák labdarúgó szerződtetését jelentette be a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
2026.09.18. 13:38

Három különböző időpontban pótolják a három elhalasztott NB II-es meccset

Labdarúgó NB II
2026.09.17. 18:41