NB I: Pakson folytatja a DVSC-től távozó védő

V. Á.V. Á.
Vágólapra másolva!
2021.06.21. 16:24
null
Kinyik Ákos három évre írt alá (Fotó: paksifc.hu)
Kinyik Ákos a labdarúgó NB I-ben szereplő Paksnál folytatja a pályafutását. A DVSC-t elhagyó 28 éves védő hároméves szerződést írt alá a tolnai csapattal – írja a klub honlapja.

Kinyik Ákos közel egy évtized után távozott Debrecenből. A 28 éves, saját nevelésű védő 81 NB I-es mérkőzésen lépett pályára a hajdúsági együttesben. A rutinos játékos három évre írt alá a Pakshoz.

„Szerettünk volna a védősorunkban is versenyhelyzetet teremteni, Kinyik Ákos személyében pedig tapasztalt és rutinos belső védőt sikerült leigazolnunk” – mondta el Haraszti Zsolt, a paksiak ügyvezetője a klub honlapján.

„A nyár elején történt a Paks oldaláról a megkeresés, felvázolták az elképzeléseiket, ami egyezett az én gondolataimmal, így hamar sikerült is megállapodni. Úgy érzem, jó helyre kerültem, tavaly negyedik helyen végzett a csapat, és még majdnem a nemzetközi porond is összejött, aminek nagyon szurkoltam. Nem baj, majd idén kiharcoljuk. Szeretnék minél hamarabb beilleszkedni a társaságba, véleményem szerint ezzel nem lesz problémám, és szeretnék minél többet segíteni a csapatnak és a klubnak egyaránt” – nyilatkozta Kinyik a Paks honlapján.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A PAKSI FC-NÉL
Érkezők: Kinyik Ákos (DVSC, szabadon igazolhatóként), Kesztyűs Barna (Bp. Honvéd)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők: Forgács Dávid (Szentlőrinc)?, Kelemen Dávid (FK Csíkszereda – Románia)?
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek:
Távozók:
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Tamás Olivér (Mol Fehérvár)?
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:

Legfrissebb hírek

A Szpari tizenegyesek után kiesett, a Paks öt, a DVTK három gólt szerezve jutott tovább a kupában

Labdarúgó NB I
2025.09.13. 20:26

Nagy csatában, az utolsó pillanatban kikapott a Debrecen a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
2025.09.13. 17:43

Nagy erőssége lehet a DVSC-nek Víctor Camarasa

Labdarúgó NB I
2025.09.12. 09:17

Jelentős elitligás tapasztalattal rendelkező középpályást igazolt a DVSC

Labdarúgó NB I
2025.09.10. 19:17

Csoboth Kevin Törökországba igazolt – hivatalos

Légiósok
2025.09.10. 19:05

Oroszországba adta kölcsön örmény játékosát az FTC – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.09.10. 18:01

Nigériai támadót igazolt a Kazincbarcika – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.09.10. 16:30

Továbbadhatják a Fraditól vett Traorét, lesz pénz Csobothra is, közel a bejelentés

Légiósok
2025.09.10. 12:05
Ezek is érdekelhetik