Felkészülés: a Paks vezetett, de kikapott cseh ellenfelétől

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2021.07.15. 19:36
null
A Paks 2–1-re kikapott (Fotó: paksifc.hu)
Felkészülési labdarúgó-mérkőzésen Slovenske Konjicében a Paks 2–1-es vereséget szenvedett a cseh Slováckótól.

 

„Nagyon jó mérkőzést játszottunk az eddigi legjobb ellenfelünkkel. Az, hogy egy lesgóllal kikaptunk, illetve, hogy nem kaptunk meg egy tizenegyest, ilyenkor nem számít. Alapjában véve sajnos a játék képe nem volt kedvező számunkra. A Slovácko gyors és erőszakos volt, mi pedig nem tudtuk érvényesíteni a játékunkat, az akaratunkat, ebből adódóan kevés helyzetet dolgoztunk ki. Nem az eredmény tehát a lényeg, sokkal inkább a játék, amit egy felkészült, erős csapat ellen játszottunk. Ilyen meccsekért jó az edzőtábor, a mai egy olyan találkozó volt, amit otthon ritkábban tudunk játszani, ebből a meccsből erőt meríthetünk, és egy jó lehetőség volt az előrelépéshez” – mondta Bognár György, a paksiak vezetőedzője a klub honlapjának.

A Paks legközelebb július 17-én a Beitar Jeruzsálem ellen lép pályára Bad Radkersburgban (Regede, Ausztria).

NB I-ES CSAPATOK FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSE
Paksi FC–1. FC Slovácko (cseh) 1–2

Paks: Nagy G. – Lorentz, Kinyik, Lenzsér (Kulcsár 63.), Szabó J. – Papp, Kesztyűs (Bertus 60.), Sajbán – Nagy R. (Windecker 60.), Ádám (Böde 46.), Haraszti (Hahn 70.)
Vezetőedző: Bognár György
Gólszerző: Papp

Legfrissebb hírek

Révész Attila bírózott, Nuno Campos a szurkolókat dicsérte a ZTE–Kisvárda bajnoki után

Labdarúgó NB I
2026.04.05. 11:53

Szendrei és Böde is duplázott, a Paks a végére kiütötte a Barcikát

Labdarúgó NB I
2026.04.04. 18:57

MTK: „Csiszolnunk kell a játékunkat, az biztos”

Labdarúgó NB I
2026.03.21. 08:19

Nuno Campos szerint ha nincs a kiállítás, a ZTE nyerhetett volna Pakson

Labdarúgó NB I
2026.03.14. 19:48

Bognár György: Nem ez az első eset, hogy hullámvölgybe kerültünk, idővel kiegyenesedünk

Labdarúgó NB I
2026.02.23. 06:38

Nuno Campos: A győzelembe vetett hitet nem lehet felrajzolni a taktikai táblára

Labdarúgó NB I
2026.02.15. 09:30

Önbecsülés helyett – Thury Gábor jegyzete

Labdarúgó NB I
2026.02.15. 00:47

Bognár György: Ha nem egy ilyen szerencsés góllal, akkor megnyerhettük volna a kapufákkal a meccset

Labdarúgó NB I
2026.01.25. 08:37
Ezek is érdekelhetik