Mezőkövesd: Lengyelországból hazatérő magyarral erősítettek

M. D.M. D.
2021.07.02. 18:25
null
Kocsis Gergő Mezőkövesdre igazolt (Fotó: mezokovesdzsory.hu)
A Lengyelországból hazatérő Kocsis Gergő a Mezőkövesdnél folytatja a pályafutását – adta hírül a borsodi futballklub a hivatalos honlapján.

 

A 27 éves, belső védőként is bevethető védekező középpályás a legutóbbi évadban a lengyel élvonaltól utolsó helyezettként búcsúzó Podbeskidzie Bielsko-Biala együttesében játszott, amelyben 20 mérkőzésen egy gólpasszt adott, és egy piros lapot kapott.

Kocsis a Lengyelországban eltöltött egy éve előtt Zalaegerszegen futballozott, korábban pedig volt többek között a cseh MFK Karviná, a dunaszerdahelyi DAC és a DVTK játékosa is. A magyar U21-es válogatottban nyolcszor, míg az NB I-ben eddig összesen 55 mérkőzésen lépett pályára.

A Mezőkövesd honlapja arról nem tesz említést, hogy Kocsis szerződése mennyi időre szól.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A MEZŐKÖVESD ZSÓRYNÁL
Érkezők: Antal Botond (Diósgyőri VTK), Cseke Benjámin (MTK Budapest), Sztefan Drazsics (szerb, Diósgyőri VTK), Kocsis Gergő (Podbeskidzie Bielsko-Biala – Lengyelország), Madarász Márk (Puskás Akadémia, legutóbb Csákvár, kölcsönben), Szépe János (Zalaegerszegi TE FC, szabadon igazolhatóként), Vági András (Paks)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők: Varjas Zoltán (BFC Siófok)?
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek:
Távozók: Jagodics Márk (Budafoki MTE, kölcsön után végleg), Eperjesi Gábor (Diósgyőri VTK), Guzmics Richárd(áprilisban szerződést bontottak vele), Szappanos Péter (Bp. Honvéd, szabadon igazolhatóként), Szeles Tamás (Diósgyőri VTK), Nodar Kavtaradze (grúz, Dinamo Tbiliszi)
Kölcsönbe távozók: Kotula Máté (szolnoki kölcsön után Budafoki MTE), Torvund Alexander (szentlőrinci kölcsön után Csákvár)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:

Legfrissebb hírek

NB II: öt piros lap és Vidi-győzelem Fehérváron; az utolsó percben úszott el a Gyirmót hibátlan mérlege

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 19:39

Korai gól döntött, a Tiszakécske legyőzte a több helyzetet is elhibázó Mezőkövesdet

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 19:18

Három érkezővel véglegessé vált az NB II-es Soroksár kerete

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 13:00

Raúl Asencio a Liverpool célkeresztjében; 45 millió fontért vált meg kapusától a Man. City – ez történt csütörtökön a transzferpiacon

Minden más foci
2026.08.06. 22:35

Szalah megérkezett Trabzonba, célegyenesben a Diomandé-üzlet – ez történt szerdán a transzferpiacon

Minden más foci
2026.08.05. 23:00

NB II: a Videoton szerződést bontott a fiatal balhátvéddel

Labdarúgó NB II
2026.08.05. 14:04

Több országból figyelik Schön Szabolcsot – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.08.05. 09:15

NB I: külföldre szerződő magyarokról és hazatérő légiósokról szólt az elmúlt hét – piaci körkép

Labdarúgó NB I
2026.08.05. 08:50