FTC: hosszabbítottak a magyar válogatott védővel

K. T. I.K. T. I.
2021.08.11. 15:52
null
Botka Endre aláírt (Fotó: fradi.hu)
A Ferencváros szerdán szerződést hosszabbított a klub 13-szoros magyar válogatott védőjével, Botka Endrével. A megállapodásról a fradi.hu számolt be, az új megállapodás hosszát ugyanakkor nem közölte a zöld-fehérek honlapja.

A 26 éves hátvéd 2017 januárjában szerződött az FTC-hez, így már tagja volt a 2016–2017-es szezonban Magyar Kupát nyert csapatnak. Első tétmérkőzését a Budapest Honvéd ellen játszotta 2017. február 11-én az MK-ban – emeli ki Botka Endrével kapcsolatban a fradi.hu.

A bekk mostanáig 162 mérkőzésen lépett pályára a Ferencvárosban, ezeken három gólt szerzett, emellett a csapatkapitányi karszalagot is többször viselte.

„Botka Endre évről évre egyre meghatározóbb szerepet tölt be a Ferencvárosban, emellett láthattuk, hogy a válogatott színeiben is fantasztikusan játszott az Európa-bajnokságon, a legmagasabb szinten bizonyította, hogy milyen teljesítményre képes. Hasznos tagja a csapatunknak a pályán és azon kívül is – mondta a megállapodásról az FTC sportmenedzsere, Hajnal Tamás. – Több poszton, belső és szélső védőként is bevethető játékos, ami szintén nagy erénye. Az FTC számára fontos volt, hogy a magyar válogatott egyik alapemberével hosszabb távon is tudjon tervezni. Tudjuk, hogy Endrének vannak ambíciói, szeretné külföldön is kipróbálni magát. Meglátjuk, hogy mit hoz az elkövetkezendő időszak ilyen szempontból, ám mi számítunk rá, fontos tagja a keretünknek.”

A szerződés részleteiről a klub nem közölt egyéb információt.

A Magyar Kupa-siker mellett háromszor nyerte meg a magyar bajnokságot a zöld-fehérekkel.

Botka 13-szoros felnőttválogatott, a nyári labdarúgó Európa-bajnokságon a magyar csapat mind a három csoportmérkőzésén kezdőként kapott lehetőséget.

Legfrissebb hírek

Felkészülés: egy góllal kikapott skót ellenfelétől a Paks

Labdarúgó NB I
10 órája

Újabb három légiósától köszönt el a Ferencváros

Labdarúgó NB I
20 órája

Három labdáért vásárolták ki, német és magyar bajnok is lett – 50 éves Lisztes Krisztián

Magyar válogatott
22 órája

Felkészülés: a Ferencváros legyőzte a Qarabagot Ausztriában

Labdarúgó NB I
2026.07.01. 19:42

Szebb napokat látott olasz klubhoz igazolt a Fraditól távozó belső védő

Olasz labdarúgás
2026.07.01. 16:53

Távozik a Ferencvárostól a tornász Székely Zója

Egyéb egyéni
2026.07.01. 13:21

Kulcsember hagyta el a Fradit

Labdarúgó NB I
2026.07.01. 13:19

Négy szakember érkezését jelentette be az ETO FC

Labdarúgó NB I
2026.06.30. 20:04
Ezek is érdekelhetik