Kisvárda: nemzetközi rutinnal rendelkező hátvéd érkezett

Cs. B.Cs. B.
2021.08.16. 14:11
null
Andrei-Ionut Peteleu Európa-liga csoportmeccseken szerepelt a kolozsváriakkal (Fotó: kisvardafc.hu)
A labdarúgó NB I-ben szereplő Kisvárda hétfőn a hivatalos oldalán bejelentette, hogy szerződtette a korábban az Európa-liga csoportkörében is játszó jobbhátvédet, Andrei-Ionut Peteleut, aki szabadon igazolható játékosként érkezett. 

 

A honlapon közzétett információk szerint Andrei-Ionut Peteleu a védelem mindkét oldalán bevethető, és 2019-ben, egy felkészülési meccsen játszott a Kisvárda ellen.

A 28 éves játékos az Európa-liga 2019–2020-as kiírásában a Lazio, illetve a Rennes elleni csoportmeccseken kezdőként lépett pályára a CFR Cluj színeiben, amelytől 2020-ban távozott, hogy csatlakozzon a moldovai Sheriff Tiraspolhoz.

„Korábban is szóba került, hogy Kisvárdára igazolok, de valamiért csak mostanra realizálódott a szerződtetésem, aminek nagyon örülök” – mondta a korábbi román utánpótlás-válogatott hátvéd, aki a tavaszi szezonban az UTA Arad keretéhez tartozott.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A KISVÁRDÁNÁL
Érkezők: Jasir Asani (albán-északmacedón, FK Partizani – Albánia, szabadon igazolhatóként), Jasmin Mesanovic (bosnyák, FK Sarajevo – Bosznia-Hercegovina, szabadon igazolhatóként), Nagy Krisztián (FC Ajka), Németh Márk (Újpest FC), Ötvös Bence (Nyíregyháza Spartacus, kölcsön után végleg), Andrei-Ionut Peteleu (román, UTA Arad – Románia, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe érkezők: –
Kölcsönből visszatérők: –
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: Czérna Erik
Kiszemeltek:
Távozók: Cornel Ene (román, Gyirmót FC Győr, szabadon igazolhatóként), Horváth Zoltán (Diósgyőri VTK), Kovácsréti Márk (MTK Budapest), Mihai Minca (román), Sassá (brazil, szabadon igazolható), Fernando Viana (brazil, Újpest FC)
Legfrissebb hírek

Az MLSZ szerint nem várható pénzügyi összeomlás az NB I-ben

Labdarúgó NB I
2026.09.25. 12:11

Megtámadták Demjén Patrikot, súlyos sérülést szenvedett az MTK kapusa

Labdarúgó NB I
2026.09.25. 11:52

Máris szerződést bontott a Brazíliából hazatért támadóval az NB II-es Csákvár

Labdarúgó NB II
2026.09.24. 21:55

Szerződésbontás az MTK-nál, két és fél év után távozik a bosnyák támadó

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 13:33

A lelátó népét is lázba hozza a nagy munkabírású Peter Agba

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 11:47

Három meg nem adott gól, avagy a DVSC nem ért egyet az ítéletek MLSZ-indoklásával

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 10:29

Micsoda hétvége: parádés kapusteljesítmények és látványos gólok az NB I-ben

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 09:53

Preisinger Sándor: Az könnyelmű, akiben nincs alázat és felelősségérzet

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 08:22