NB I: Kikaparom a gesztenyét! – Zsótér Donát

CS. A.CS. A.
2021.09.30. 11:31
null
Zsótér Donát (jobbra) egyik feladata, hogy ne engedje a labda közelébe az ellenfél játékosait (Fotó: Dömötör Csaba)
 Zsótér Donát megtörné a Budapest Honvéd rossz szériáját: a kispestiek legutóbb ugyanis három éve nyertek a Kisvárda Master Good ellen.     


Gólszerző:  Holender Filip (2) és David N'Gog. Talán a legfanatikusabb Honvéd-szurkolók sem tudnák biztosan megmondani, melyik csapat ellen nyertek idegenben három nullára kedvenceik 2018. november 3-án. A megfejtés: a Kisvárda. Hihetetlennek tűnik, de legutóbb majd' három éve győztek a pestiek a várdaiak ellen, utóbbi hét (!) bajnokijukon ötször kaptak ki, kétszer pedig döntetlenre végeztek.

Azok lehetnek sikeresek, akik hűek önmagukhoz – Joao Janeiro

„Meg kell szakítanunk ezt a rossz sorozatot  – mondta lapunknak Zsótér Donát, a Bp. Honvéd 25 éves középpályása. –  Az nem fordulhat elő, hogy nyolcadszor sem nyerünk a Kisvárda ellen! Videóztunk, láttuk pénteki ellenfelünket, stabil, egységes együttes, magabiztosan és jól védekezik, mindössze hat gólt kapott. De nekünk leginkább magunkkal kell törődnünk, ha ugyanolyan jól futballozunk, mint az elmúlt időszakban, itthon tartjuk a három pontot. Láttuk, melyek a Kisvárda gyenge pontjai, tudjuk, mit kell tennünk a siker érdekében.”

Zsótér Donátot támadó felfogású játékosként ismerhettük meg, Horváth Ferenc vezetőedző azonban védekező szerepkörben számol vele.

„Jól érzem magam védekező középpályásként, élvezem, hogy még többször érhetek labdába – az ellenfelek támadásait pedig meg kell állítanom. Kezdek belerázódni, a szakmai stáb bizalmát élvezem, de még fejlődnöm kell. Jelenleg az a feladatom, hogy kikaparjam a gesztenyét a társaknak – jó szívvel teszem!”          

NB I
8. FORDULÓ
PÉNTEK
20.00:
Budapest Honvéd–Kisvárda Master Good (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!
SZOMBAT
14.45: Újpest FC–Gyirmót FC Győr (Tv: M4 Sport+) – élőben az NSO-n!
17.00: Puskás Akadémia–Mezőkövesd Zsóry FC (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!
19.30: Debreceni VSC–Mol Fehérvár FC (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!
VASÁRNAP
14.15: ZTE FC–MTK Budapest (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!
17.00: Paksi FC–Ferencvárosi TC (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!

AZ ÁLLÁS
1. Kisvárda 7 6 1 12–6 +6 18
2. Ferencvárosi TC 6 5 1 14–6 +8 15
3. Paksi FC 7 4 1 2 22–15 +7 13
4. Budapest Honvéd 7 3 1 3 12–11 +1 10
5. MTK Budapest 7 3 1 3 9–9 0 10
6. Puskás Akadémia 6 3 1 2 7–9 –2 10
7. Mol Fehérvár 7 2 4 1 8–7 +1 10
8. Debreceni VSC 7 2 2 3 18–14 +4 8
9. Mezőkövesd 7 2 2 3 9–13 –4 8
10. Zalaegerszegi TE 7 1 2 4 11–18 –7 5
11. Újpest FC 7 3 4 9–14 –5 3
12. Gyirmót FC Győr 7 3 4 5–14 –9 3

 

Legfrissebb hírek

Dénes Vilmos: Kicsit el is érzékenyültem…

Labdarúgó NB I
7 órája

Dzsudzsák Balázs: Életem első fejes gólját szereztem... harminckilenc évesen!

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 20:10

Bognár György Szalairól: Aki az utóbbi években Pakson támadóként játszott, annak minden esélye megvolt, hogy gólkirály legyen

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 20:01

Dzsudzsák fejes gólja döntött a keleti rangadón, a Szpari ellen szerezte meg első pontjait a DVSC

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 19:25

Kétszer is egyenlített Pakson, a harmadik döntetlenjét érte el a Kispest-Honvéd

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 17:25

Négyet vágott Kisvárdán, és a tabella élére ugrott az Újpest – fotókon a hatgólos meccs legjobb pillanatai

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 12:15

Soltész Dominik bízik benne, hogy még nem állt össze az Újpest

Labdarúgó NB I
2026.08.08. 12:09

Az első két meccs eredményére nem lehet panasz, de csatárgólokra várnak a Fáy utcában

Labdarúgó NB I
2026.08.08. 11:08