Gyirmót: „Csertői Aurél teljes mértékben élvezi a bizalmunkat”

I. SZ.I. SZ.
2021.10.01. 11:04
null
Csertői Aurél egyelőre élvezi a gyirmóti vezetőség bizalmát (Fotó: Dömötör Csaba)
A hét forduló után három ponttal a labdarúgó NB I utolsó helyén álló Gyirmótnál nincs napirenden Csertői Aurél vezetőedző leváltása – írja a Kisalföld Horváth Ernő tulajdonos-ügyvezetőre hivatkozva.

Az NB II-ből feljutó csapat eddig nem nyert mérkőzést az őszi szezonban, az Újpesthez hasonlóan három döntetlent és négy vereséget jegyzett, rosszabb gólkülönbségével az utolsó helyen áll. A 6. fordulóban 5–0-s vereséget szenvedett Debrecenben, legutóbb pedig otthon kapott ki 4–2-re a Honvédtól.

„Természetesen nem vagyunk és nem is lehetünk elégedettek ezzel a szerepléssel – idézte Horváth Ernő tulajdonos-ügyvezetőt a Kisalföld. Nem sikerült a rajt, és bár voltak lehetőségeink, nem tudtuk gólra váltani azokat az első öt fordulóban. A három döntetlen és a két egygólos vereség ellenére is volt esélyünk, akár a három pont megszerzésére is. A legutóbbi két fordulóban kapott kilenc gól azonban elgondolkodtató. A Debrecen elleni második félidő és a Honvéd elleni játék elfogadhatatlan.”

Horváth Ernő (Fotó: Huszár Gábor/Kisalföld)
Horváth Ernő (Fotó: Huszár Gábor/Kisalföld)

A sportvezető elmondta, a csapatot váratlanul érte a két belső védő korai kiesése, Hudák Dávid betegség, Cornel Ene lábujjtörés miatt nem állhat Csertői Aurél rendelkezésére. Emellett kiemelte, hogy „az újonnan igazolt játékosok és a feljutást kiharcoló gerinc még nem csiszolódott össze”.

Horváth Ernő elmondta, játékosok szerződtetésére a szabályok szerint most nincs lehetőség, érdemben télen tudnak erősíteni.

„A vezetőedző teljes mértékben élvezi a bizalmunkat – szögezte le, hozzátéve, a csapat még nem tudta felvenni az NB I ritmusát. – Ennél az utolsó két fordulónál csak jobb jöhet.”

A Gyirmót szombaton 14.45-től az Újpest vendégeként lép pályára, mindkét hárompontos csapat célja az első győzelme megszerzése lesz.

„A párharcból a Gyirmótnak kell kijönni győztesen és megindulni felfele a tabellán. Nagyon bízunk abban, hogy ezt a felelősséget a csapatból mindenki átérzi és mindent megtesz azért, hogy Újpesten győztesként tudjunk lejönni a pályáról” – mondta a Kisalföldnek Horváth Ernő.

AZ ÁLLÁS
1. Kisvárda 7 6 1 12–6 +6 18
2. Ferencvárosi TC 6 5 1 14–6 +8 15
3. Paksi FC 7 4 1 2 22–15 +7 13
4. Budapest Honvéd 7 3 1 3 12–11 +1 10
5. MTK Budapest 7 3 1 3 9–9 0 10
6. Puskás Akadémia 6 3 1 2 7–9 –2 10
7. Mol Fehérvár 7 2 4 1 8–7 +1 10
8. Debreceni VSC 7 2 2 3 18–14 +4 8
9. Mezőkövesd 7 2 2 3 9–13 –4 8
10. Zalaegerszegi TE 7 1 2 4 11–18 –7 5
11. Újpest FC 7 3 4 9–14 –5 3
12. Gyirmót FC Győr 7 3 4 5–14 –9 3
NB I, 2021–2022, 8. FORDULÓ
HELYSZÍNJÁTÉKVEZETŐ
Október 1., péntek
20.00: Budapest Honvéd–Kisvárda (Tv: M4 Sport)Budapest, Bozsik ArénaBogár Gergő
Október 2., szombat
14.45: Újpest FC–Gyirmót FC Győr (Tv: M4 Sport+)
Budapest, Szusza Ferenc Stadion?
17.00: Puskás Akadémia–Mezőkövesd (Tv: M4 Sport)
Felcsút, Pancho Aréna?
19.30: DVSC–Mol Fehérvár FC (Tv: M4 Sport)
Debrecen, Nagyerdei Stadion?
Október 3., vasárnap
14.15: ZTE FC–MTK Budapest (Tv: M4 Sport)
Zalaegerszeg, ZTE Aréna?
17.00: Paksi FC–FTC (Tv: M4 Sport)
Paks, Paksi FC stadion?
Legfrissebb hírek

NB II: öt piros lap és Vidi-győzelem Fehérváron; az utolsó percben úszott el a Gyirmót hibátlan mérlege

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 19:39

Novák Csanád duplája kevés volt a győzelemhez, a KBSC az utolsó percben mentett pontot Gyirmóton

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 19:02

Megmaradt a gyirmótiak harmadosztályban szerzett lendülete

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 11:46

Visszatért Fehérvárra a Vidi korábbi bajnok és kupagyőztes kapusa

Labdarúgó NB II
2026.08.04. 17:28

Weitner Ádám: Gyirmóton már nem létezik wellness-zóna

Labdarúgó NB II
2026.08.04. 08:40

Előnyről kapott ki a Vidi Barcikán, létszámfölényben ikszelt a KTE – ez történt szombaton az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2026.08.01. 19:35

Novák Csanád góljaival győzte le a Gyirmót a Kozármislenyt

Labdarúgó NB II
2026.08.01. 19:24

A gyirmóti Iván Alex góljában a gyeptégla is benne volt

Labdarúgó NB II
2026.07.28. 11:25