NB I: szurkolóinak rasszista megnyilvánulásaiért kell fizetnie a Honvédnak

Cs. B.Cs. B.
Vágólapra másolva!
2021.11.19. 09:51
null
A Bp. Honvéd a Debreceni VSC elleni meccs miatt is kapott büntetést (Fotó: Kovács Péter)
A Magyar Labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottsága a november 18-i ülésén úgy döntött, hogy a labdarúgó NB I-ben szereplő Budapest Honvédot és a Debreceni VSC-t is pénzbüntetéssel sújtja, mivel előbbi szurkolói a Mezőkövesd, a DVSC, valamint a Puskás Akadémia elleni bajnokin, míg utóbbi drukkerei a Puskás Akadémia ellen tanúsítottak megbotránkoztató magatartást  – derült ki az MLSZ közleményéből.

 

NB I

A FEB összevont eljárás alapján a Budapest Honvédot a Mezőkövesd elleni hazai, valamint a DVSC és a Puskás Akadémia elleni idegenbeli bajnoki mérkőzésén a rend megzavarásával kapcsolatos szurkolói cselekményeiért (megbotránkoztató, obszcén kifejezések bekiabálása, pirotechnikai eszközök ismétlődő használata) és rasszista megnyilvánulásaiért („huhogás”) pénzbüntetés megfizetésére kötelezte – írja a közlemény.

A FEB összevont eljárás alapján a DVSC-t a Puskás Akadémia elleni hazai bajnoki mérkőzésén a rend megzavarásával kapcsolatos szurkolói cselekményeiért (megbotránkoztató, obszcén kifejezések bekiabálása) pénzbüntetés megfizetésére kötelezte.

Legfrissebb hírek

NB I: íme, a 20. forduló válogatottja a Nemzeti Sportnál

Labdarúgó NB I
20 órája

A DVSC-nek elege lett Rúsz Márton játékvezetőből

Labdarúgó NB I
20 órája

„El kell törni a bokáját a másiknak, hogy kiállítsák?” – Pető szerint a Honvéd gólszerzője piros lapot érdemelt

Labdarúgó NB II
21 órája

NB I: a horvát élvonalból szerződtetett labdarúgót a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
2026.02.02. 15:19

Egy szerencsés góllal szakadt meg a Nyíregyháza ötmeccses nyeretlenségi sorozata

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 21:38

Gruber gólja döntött, az FTC nyerte meg a Paks elleni rangadót

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 17:14

Potyagóllal debütált Tiszakécskén az utánpótlás-válogatott kapus

Labdarúgó NB II
2026.02.01. 16:03

Nyolc gól, büntető, dulakodás, kiállítás: őrült meccset nyert a Szentlőrinc

Labdarúgó NB II
2026.02.01. 15:55
Ezek is érdekelhetik