NB I: Bennem soha nem bízott senki – Szappanos Péter

PIETSCH TIBOR, PUSZTAI VIOLAPIETSCH TIBOR, PUSZTAI VIOLA
2021.12.16. 12:49
Szappanos Péternek volt olyan időszak az életében, amikor jobban meg tudott volna élni, ha a foci helyett civil munka után néz. Sőt, amikor Dunaharasztiban védett, részmunkaidőben dolgozott is. De nem adta fel az álmait, s amikor 27 évesen bemutatkozhatott az NB I-ben, elmorzsolt néhány könnycseppet. Mint ahogy akkor is, amikor a válogatottól hívták fel, bekerült Marco Rossi keretébe. 

„Nagyon sok buktató, álmatlan éjszakák, gyomorgörcsös nappalok árán tudtam bebizonyítani, hogy NB I-es szintű kapus vagyok. Nem bánom, hogy így alakult, de azért azt sem bántam volna, ha valaki 21 éves koromban felkarol. Bennem soha nem bízott senki. Olyan játékosoknak adtak lehetőséget helyettem, akiknek a 80-85 százaléka már nem is focizik” – beszélt őszintén arról, hogy milyen nehézségek árán jutott el addig, hogy a Mezőkövesd színeiben 2018 szeptemberében bemutatkozhasson az élvonalban, 2021 novemberében pedig behívják a magyar válogatott keretébe. Videónkból kiderül, hogy ezeket a pillanatokat hogyan élte meg, valamint arról is beszél, miért kellett részmunkaidőben dolgoznia, amikor a Dunaharaszti kapusa volt.

Ha arra is kíváncsi, hogyan lett belőle mezőnyjátékos a ZTE-nél, illetve hogyan kezeli a Honvédnál a szurkolói kritikákat, keresse a pénteki Nemzeti Sport Sportkrém mellékletét.

Legfrissebb hírek

A 16 éves Somogyi Tamás álomrajtot vett az NB I-ben

Labdarúgó NB I
3 órája

Dénes Vilmos: Kicsit el is érzékenyültem…

Labdarúgó NB I
Tegnap, 7:53

Dzsudzsák Balázs: Életem első fejes gólját szereztem... harminckilenc évesen!

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 20:10

Bognár György Szalairól: Aki az utóbbi években Pakson támadóként játszott, annak minden esélye megvolt, hogy gólkirály legyen

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 20:01

Dzsudzsák fejes gólja döntött a keleti rangadón, a Szpari ellen szerezte meg első pontjait a DVSC

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 19:25

Kétszer is egyenlített Pakson, a harmadik döntetlenjét érte el a Kispest-Honvéd

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 17:25

Négyet vágott Kisvárdán, és a tabella élére ugrott az Újpest – fotókon a hatgólos meccs legjobb pillanatai

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 12:15

NB II: öt piros lap és Vidi-győzelem Fehérváron; az utolsó percben úszott el a Gyirmót hibátlan mérlege

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 19:39