NS-klub: Nagy László felejthetetlen buszozása

Fonyódon kezdett futballozni, hogy aztán az Újpesti Dózsában fusson be olyan karriert, amilyenről sokan még álmodni sem mernek. Nagy László 1965-ben lett a fővárosi klub játékosa („Hozzál egy fényképet és hat forintot, le vagy igazolva…” – mondták neki az első edzés után), hogy aztán kilencszer nyerjen bajnoki címet, ötször Magyar Népköztársasági Kupát, 25 mérkőzésen lépjen pályára a válogatottban, utánpótlás Európa-bajnoki címet ünnepelhessen és nem mellékesen már 19 esztendősen elmondhassa magáról, hogy olimpiai bajnok!

„Jól emlékszem, mikor írt rólam először a Népsport: ezerkilencszáz-hatvannyolc áprilisában, amikor az első NB I-es meccsemet játszottam. A Vasas volt az ellenfelünk, a Megyeri úti stadion világítását avattuk húszezer szurkoló előtt, és három-nullára győztünk: Dunai Anti szerezte az első gólunkat, én a másodikat és Solymosi »Pixi« a harmadikat. Előttem van, ahogy a mérkőzés után az édesapámmal a harmincas busszal mentünk hazafelé – a bátyámmal akkor a Keletinél laktunk –, és az emberek egymástól kérdezik: »...nem az a kisgyerek játszott a Vasas ellen?« Apu nagyon büszke volt rám, nem bírta megállni, hogy ne vágja rá, de igen, a fiam most mutatkozott be a Dózsában! Óriási élmény volt számomra az a mérkőzés, hiszen éreztem, jól ment a játék, gólt szereztem, ráadásul a közönség is elfogadott. Az pedig, hogy a buszon rögtön az első meccsem után felismerték, egészen hihetetlen érzés volt. Ez az esztendő egyébként nagyon különleges volt számomra, ugyanis olyan csapatban mutatkozhattam be, amely a legendás Fazekas, Göröcs, Bene, Dunai II, Zámbó csatársorral támadott, ráadásul alig volt néhány élvonalbeli bajnoki a lábaimban, így is bekerültem az olimpiai válogatottba, amellyel aztán aranyérmesek lettünk Mexikóban.”     

A 72 éves legenda pályafutása befejezése után az élvonalban irányíthatta az Újpestet és a Siófokot is, és bár lassan már tíz éve nem ül kispadon (legutóbbi csapata az NB III-as Salgótarján volt), a futball a mai napig szerelem számára.

„Amit lehet, megnézek a televízióban, egy spanyol bajnokiról szívfájdalom nélkül kapcsolok bármelyik magyar meccsre – mégiscsak az a miénk! A Covid miatt mostanában ritkán megyek ki a Szusza Ferenc Stadionba, és bár sokszor elkeserítenek a látottak, azért bizakodom. Örültem, amikor a Fradi a Bajnokok Ligájában vagy az Európa-ligában a csoportkörig jutott, a válogatott egy-egy meccsen mutatott jó futballjának, de nagyon szeretném látni, hogy az Újpest – ahol közel három évtizedet eltöltöttem – eljut odáig, hogy rend van a klub körül, és hasonló szellemű futballt mutat, mint amit annak idején tőlünk vártak el.”