Fehérvár: „Elfogadhatatlan az, ami a lelátón történt”

K. B.K. B.
2022.02.06. 11:16
null
A lelátón csapott össze egymással a két szurkolótábor (Fotó: Szabó Miklós)
Mint megírtuk, vasárnap, a Mol Fehérvár FC–Debreceni VSC mérkőzés (1–2) kezdete előtt tíz perccel a fehérvári drukkerek és a debreceni szurkolók összecsaptak egymással, igaz, a vendégszektor kerítése elválasztotta a feleket. A rendőri fellépés késett, így három-négy percig mehetett a csetepaté, ütni próbálták egymást az emberek, de ez csak hellyel-közzel sikerülhetett. A fehérvári klub közleményben határolódott el a történtektől.

 

„Megdöbbentő és elfogadhatatlan az a helyzet, amit a hazai és vendégszurkolók egyes csoportjai idéztek elő a mérkőzés kezdetét megelőzően. Elhatárolódunk a történtektől, és mélységesen elítéljük az abban részt vevők erőszakos cselekedetét” – írta honlapján a Mol Fehérvár FC.

A klub leszögezte, hogy a két szurkolótábor viselkedése szembement minden olyan értékkel, amelyet képvisel.

„Ahogyan eddig, úgy a jövőben is arra törekszünk, hogy a mérkőzés iránt érdeklődő békés többség kulturált körülmények között tudjon szurkolni kedvenc csapatának, akár a riadalmat keltő személyek kizárásának árán is. Mindent el fogunk követni azért, hogy ilyen események ne fordulhassanak elő a jövőben stadionunkban.”

Legfrissebb hírek

Három meg nem adott gól, avagy a DVSC nem ért egyet az ítéletek MLSZ-indoklásával

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 10:29

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28

A Debrecen nehéz meccsen nyert a Vác ellen a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2026.09.20. 20:21

Dzsudzsák kérdő tekintete, Vasas-gólöröm az oldalvonalnál – galéria

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 22:54

Gert Remmel: Javaslom, hogy amikor a Vasas busza megáll Budapesten, vegyenek egy lottószelvényt!

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 22:34

Tíz perc alatt két gólt kapott a Vasas Debrecenben, mégis három ponttal távozott onnan

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 21:33

A Vasas technikás munkása

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 12:30

Bódog visszatér, a Nyíregyháza 17 éve nem nyert otthon a Fradi ellen

Labdarúgó NB I
2026.09.18. 16:04