FTC: három érkezőt, köztük egy magyart jelenthetnek be

P. K.P. K.
Vágólapra másolva!
2022.02.14. 07:53
null
Anderson Esiti (jobbra) lehet az egyik hétfői érkező a Ferencvárosnál (Fotó: AFP, archív)
Mozgalmas órák várnak a Ferencváros labdarúgócsapatára a magyarországi, téli átigazolási időszak utolsó napján, hétfőn. 

 

FRISSÍTÉSEK – A HIVATALOS BEJELENTÉSEK
FTC: itt az első bejelentés – magyar balhátvéd érkezett

Azt már vasárnap jeleztük, hogy Budapestre utazott orvosi vizsgálatra a brazil bajnok Atlético Mineiro 22 éves támadója, a legutóbb kölcsönben a bolgár Botev Plovdivban szerepelt Marquinhos.

Ugyancsak jeleztük, hogy a 27 éves, háromszoros nigériai válogatott középpályást, Anderson Esitit kölcsönveheti a klub a görög PAOK-tól. Az FTC úgy tudja szerződtetni, hogy lealkudta a játékos magas fizetését, ugyanis annak egy jelentős részét továbbra is a görög klubja állja. Esitit is hétfőn jelentheti be az FTC.

Az is eldőlt, hogy a napokban távozott horvát balhátvéd, Marijan Cabraja helyére a Soroksárból érkezik az ősszel az NB II-ben a különböző statisztikai mutatók alapján a bajnokság egyik legjobb balhátvédjének bizonyuló, 25 éves Pászka Lóránd – az ő érkezését Sztanyiszlav Csercseszov vetítette előre a ZTE elleni, vasárnapi meccs előtt adott nyilatkozatában.

Az érkezők mellett pedig akár egy távozót is bejelenthet a klub. A Nemzeti Sport az nb1.hu-hoz hasonlóan úgy értesült, hogy Szánthó Regőért ajánlatot tett a DAC (igaz, Szlovákiában február végéig tart az átigazolási időszak, tehát ott van még idő a megegyezésre), ugyanakkor az NB I-ből is érkezett ajánlat. Egyelőre kérdéses, a szélső hol folytatja, de árulkodó jel, hogy vasárnap kimaradt a ZTE elleni meccskeretből.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A FERENCVÁROSNÁL
Érkezők:
Carlos Auzqui (argentin, River Plate – Argentína), Fortune Bassey (nigériai, Dynamo Ceské Budejovice – Csehország)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők: Roko Baturina (horvát, Lech Poznan – Lengyelország)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:

Kiszemeltek: Marquinhos (brazil, Atlético Mineiro – Brazília, legutóbb Botev Plovdiv – Bulgária), Anderson Esiti (nigériai, PAOK – Görögország), Pászka Lóránd (Soroksár)
Távozók: Myrto Uzuni (albán, CF Granada – Spanyolország)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Marijan Cabraja (horvát, Dinamo Zagreb – Horvátország)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Szánthó Regő (DAC – Szlovákia)
Legfrissebb hírek

Tizenöt gólt szerzett a Ferencváros Magyar Kupa-meccsen Szarvaskenden

Labdarúgó NB I
16 órája

Férfi vízilabda Magyar Kupa: 18 gólos sikert aratott a BVSC és a Fradi is

Vízilabda
2025.09.12. 20:31

Izraelben folytatja a Ferencvárossal szerződést bontó támadó – hivatalos

Minden más foci
2025.09.12. 17:14

Vereség Oslóban, nehéz helyzetből várja a visszavágót a Ferencváros a női BL-selejtezőben

Bajnokok Ligája
2025.09.11. 20:56

Csoboth Kevin Törökországba igazolt – hivatalos

Légiósok
2025.09.10. 19:05

Oroszországba adta kölcsön örmény játékosát az FTC – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.09.10. 18:01

Szevikjannak jót tenne, ha elhagyná a Ferencvárost a Barcika örmény hátvédje szerint

Labdarúgó NB I
2025.09.10. 14:06

CIES-elemzés: bajnok lesz a Ferencváros, a Liverpool és a Real Madrid is

Minden más foci
2025.09.10. 13:02
Ezek is érdekelhetik