Kiütötte a Paks a Fradit, élen a Puskás Akadémia; ünneplés után újabb éremremény

S. T. J.S. T. J.
Vágólapra másolva!
2022.02.06. 23:21
A Nemzeti Sport hétfői számából ajánljuk.

Egyből mély vízbe dobta Bognár Istvánt az Arisz, a középpályás 64 percet töltött a pályán szombaton az AEK Larnaca ellen gól nélküli döntetlenre végződő ciprusi rangadón. A 30 éves futballista múlt kedden érkezett meg a szigetországba, szerdán az orvosi vizsgálatok, a fotózás, a papírmunkák elintézése, valamint az első edzés szerepelt a programban, és három tréninggel a háta mögött már a kezdőcsapatban kapott helyet. Lapunknak azt mondta, szerepköre hasonló, mint a Paksban volt, a négy-kettő-három-egyes felállásban a csatár mögött, a középpálya közepén kap lehetőséget.
Egyből mély vízbe dobta Bognár Istvánt az Arisz,
a középpályás 64 percet töltött a pályán szombaton az AEK Larnaca ellen gól nélküli döntetlenre végződő ciprusi rangadón. A 30 éves futballista múlt kedden érkezett meg a szigetországba, szerdán az orvosi vizsgálatok, a fotózás, a papírmunkák elintézése, valamint az első edzés szerepelt a programban, és három tréninggel a háta mögött már a kezdőcsapatban kapott helyet. Lapunknak azt mondta, szerepköre hasonló, mint a Paksban volt, a négy-kettő-három-egyes felállásban a csatár mögött, a középpálya közepén kap lehetőséget.

Két győzelem mellett hét vereséggel kezdte a bajnokságot a Sopron KC férfi kosárlabdacsapata, és a pocsék rajt Dzunics Braniszlav állásába került, akit a görög Kosztasz Flevarakisz váltott a kispadon. Azóta szárnyal az SKC: november tizenhetedike óta nem kapott ki, otthon legyőzte a bajnok Falcót és idegenben az ezüstérmes Szolnokot, legutóbb Székesfehérváron diadalmaskodott. A csapat amerikai magasbedobóját, Quincy Fordot kérdeztük a sikersorozatról, aki az Alba ellen a mérkőzés legjobbja volt, 24 pontja mellett 16 lepattanót és két gólpasszt jegyzett.

Krimivel indult a visszaszámlálás egy évvel az 1936-os berlini olimpia előtt a magyar kerékpársportban. A Millenárison rendezett ötnapos viadal utolsó előtti felvonásán, 1935. július 19-én összeszólalkozott a tribün alatt Orczán László, a Törekvés klasszisa és klubtársa, Liszkay István, nézeteltérésük a versenyzők és nézők részvételével tettlegességig fajult. Olyannyira, hogy az öltözőfolyosón a nagy tumultusban valaki megszúrta Orczánt és a Postás nagymenőjét, Pelvássy Ferencet. Hogy mi lett a két áldozattal és miként alakult Orczán pályafutása, kiderül Népsport mellékletünkből.

Legfrissebb hírek

A téli olimpia teljes programja; Redzic Damir Szoboszlai nyomdokain a Bundesligába?

E-újság
3 órája

Eb-döntőben a női pólósok!; Gruber Zsombor: Varga Barnabás örököse akarok lenni

E-újság
2026.02.03. 23:44

Női pólósainknak a világbajnokon át vezet az út az Eb-döntőbe; Tóth Zita a 20 közé kerülhet

E-újság
2026.02.02. 23:35

A Ferencváros a forduló nyertese; Varga Barnabás majdnem hős lett az AEK-ben

E-újság
2026.02.01. 23:24

Kinek jó az ETO és a Loki döntetlenje? Liu Shaoang kínaiként védhet olimpiai bajnoki címet

E-újság
2026.01.31. 23:53

Megint a Ludogorec – az Európa-liga rájátszásában jönnek a bolgárok; A BL-gála után valóságteszt vár a Liverpoolra

E-újság
2026.01.30. 23:50

Elvesztette veretlenségét, és a rájátszásban folytatja a Ferencváros; Két világ között: miért más a Liverpool Európában, mint Angliában?

E-újság
2026.01.29. 23:58

Robbie Keane: Készen állunk a csatára; Ádám Martin: Remélem, lesz még néhány jó évem az élvonalban

E-újság
2026.01.28. 23:59
Ezek is érdekelhetik