MTK: Baki visszatért – az NB III-as csapatban játszott

P. K.P. K.
2022.02.21. 08:28
null
Baki Ákos (28) vasárnap az MTK NB III-as csapatában játszott, amely Sebartián Herrera (jobbra) két góljával győzött az ESMTK ellen (Fotó: mtkbudapest.hu)
Baki Ákos visszatért Mezőkövesdről az MTK labdarúgócsapatához, vasárnap pályára is lépett a kék-fehérek NB III-as csapatában, az ESMTK ellen 2–1-re megnyert mérkőzésen.

 

Bár az NB I-es Mezőkövesd Zsóry FC a téli átigazolási időszak alatt nem közölte, hogy Baki Ákos távozott a klubtól, a 27 éves védő vasárnap az MTK NB III-as csapatában tűnt fel, kezdőként végig is játszotta az ESMTK ellen 2–1-re megnyert mérkőzést.

Mint a Nemzeti Sport megtudta, Bakival nem számoltak Mezőkövesden, de mivel ebben az idényben, a Mezőkövesdre szerződése előtt, augusztusban játszott egy meccsen az MTK első csapatában is, így harmadik együttesben már nem léphet pályára ebben az évadban, ezért kérte a kövesdieket, hogy visszatérhessen korábbi klubjához. A védő az MTK-nál jelenleg a második keret tagja, így várhatóan az NB III-ban futballozhat a folytatásban is a tavaszi szezonban.

Baki ebben az idényben az MTK-ban és a Mezőkövesdben is egy-egy meccsen játszott az NB I-ben, összesen pedig 77 élvonalbeli mérkőzésen szerepelt a pályafutása során (ebből 76-szor az MTK játékosaként), ezeken négy gólét szerzett.

Az MTK II egyébként 6. helyen áll az NB III Közép-csoportjában és az ESMTK elleni meccset az NB I-es kerethez tartozó Sebastián Herrera két góljával nyerte meg, a mérkőzést végigjátszotta a télen a City Group által szerződtetett, nyártól a belga Lommelben futballozó Vancsa Zalán is.

Legfrissebb hírek

A kozármislenyi Horváth Dániel szerződést kapott az MTK-tól

Labdarúgó NB I
17 órája

NB II: újabb külföldi játékos hagyta el a DVTK-t; csákvári távozók, barcikai és BVSC-érkező

Labdarúgó NB II
2026.07.03. 19:30

A kapus után újabb három játékos távozott az NB I-es Kispest-Honvédtól

Labdarúgó NB I
2026.07.03. 17:15

Kecskeméti érkezők, barcikai távozók – Szerbiába igazolt a csatár

Labdarúgó NB II
2026.07.02. 14:57

NB II: újabb támadót igazolt a DVTK – „sok örömet fog szerezni”

Labdarúgó NB II
2026.07.02. 12:48

A Vasastól is igazolhat a Csíkszereda; győzelem Szalay-duplával

Minden más foci
2026.07.02. 12:05

A Puskás Akadémiától igazolt a Nyíregyháza – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.07.02. 09:44

Újabb három légiósától köszönt el a Ferencváros

Labdarúgó NB I
2026.07.02. 09:15
Ezek is érdekelhetik