Gyerekkori álma vált valóra Szakmáry Grétának; Orth György pechsorozata

S. T. J.S. T. J.
2022.05.15. 23:11
A Nemzeti Sport hétfői számából ajánljuk.

• Gyerekkori álma vált valóra azzal Szakmáry Grétának, hogy az olasz bajnokságban röplabdázhat: a következő idényt a Cuneo Granda Volleyban kezdi meg. Lapunknak elmondta, kapott már korábban néhány ajánlatot az olasz élvonalból, azonban mivel azok alacsonyabban rangsorolt együttesektől érkeztek, menedzserével, Constantino Tontarellivel egyeztetve úgy határozott, hogy a német Schwerinnél marad. Később ez jó döntésnek bizonyult, hiszen – a lépcsőfokokat bejárva – így tudott utána a török Aydinban játszani, majd a következő évadtól a Cuneóhoz igazolni. Új klubjához az Eb-selejtező után, szeptemberben csatlakozik
• Gyerekkori álma vált valóra azzal Szakmáry Grétának, hogy az olasz bajnokságban röplabdázhat: a következő idényt a Cuneo Granda Volleyban kezdi meg.
Lapunknak elmondta, kapott már korábban néhány ajánlatot az olasz élvonalból, azonban mivel azok alacsonyabban rangsorolt együttesektől érkeztek, menedzserével, Constantino Tontarellivel egyeztetve úgy határozott, hogy a német Schwerinnél marad. Később ez jó döntésnek bizonyult, hiszen – a lépcsőfokokat bejárva – így tudott utána a török Aydinban játszani, majd a következő évadtól a Cuneóhoz igazolni. Új klubjához az Eb-selejtező után, szeptemberben csatlakozik

• A brit Joseph Choongot, aki a tokiói olimpián a férfi öttusázók mezőnyében a dobogó felső fokára állhatott, a legtöbb versenyzőhöz hasonlóan sokkolta a lovaglás lecseréléséről szóló döntés, ezért sportolótársaival megalapította a Pentathlon United, vagyis az Egyesült Öttusa elnevezésű mozgalmat, hogy megmentse a versenyszámot. A szervezet tevékenységéről az albenai világkupaversenyen beszélt a Nemzeti Sportnak. Elmondta: a szabályai az elmúlt húsz évben – vagy még hosszabb ideje – nem változtak, miközben a sportolók biztonsága és az állatok jólléte iránti igény megnőtt, fontosabbá vált. A szemléletmód fejlődött, de az öttusa nem tartotta ezzel a lépést.

• Kollektív futballemlékezetünk nem tart számon más sérülést Orth Györggyel kapcsolatban, csak Hans Tandler bestiális mészárlását, amely Bécsben az MTK–Amateure barátságos mérkőzésen történt, s amelynek nyomán kiugrott, deformálódott a kék-fehérek klasszisának bal térde, szakadtak a tokszalagjai s a porc is levált. Pedig lenne mit felsorolnunk, a csatár ugyanis csaknem tucatnyi alkalommal dőlt ki, vált hosszabb-rövidebb időre harcképtelenné a 1925-ös balesete előtt, s azt követően is többször kényszerült pihenőre. A magyar sajtóban a húszas évek Peléjeként emlegetett Orth György pechsorozatáról Népsport mellékletünkben olvashatnak.

Legfrissebb hírek

Egy fájó védelmi hiba, egy ukrán gól és néhány pofon; Ilia Beriasvili; Magyarország az otthonom lett, de Grúziért harcolok

E-újság
13 órája

Címlapsztori – Somogyi Zsolt jegyzete

Magyar válogatott
2026.09.24. 23:33

Marco Rossi: Nem ígérem, hogy győzünk, de mindent megteszünk érte; William Gallas: Zinédine Zidane varázsló!

E-újság
2026.09.24. 23:28

Bárány Donát: Jelenleg nem vagyok 90 perces játékos; Bravúr lenne a címvédés a női kosárlabda NB I-ben

E-újság
2026.09.23. 23:47

Tokmac Nguen: Hiányzik a Fradi; Csinger Márk legyen Willi Orbán párja

E-újság
2026.09.22. 23:25

Mínusz 30 gól: Varga után Sallai is megsérült; Fogta, vagy nem fogta? Vitatott ferencvárosi egyenlítés

E-újság
2026.09.21. 23:20

Rácz László nyugodtan viseli a háborút; Bárány lehet az adu ász?

E-újság
2026.09.20. 23:57

Temesvári Attila a szerencsében is bízik a Fradi ellen; Elhunyt Sandro Mazzola; Somogyi Ádám Bilbaóban bizonyíthat

E-újság
2026.09.19. 23:45