Fehérvár: Zulj és Jallow távozik, Houri visszatér – hivatalos

D. S. B.D. S. B.
2022.06.03. 10:34
null
Lyes Houri visszatér Fehérvárra (Fotós: Török Attila)
Nem léptette életbe a szerződésben szereplő vételi opciót a Mol Fehérvár FC Peter Zulj és Lamin Jallow esetében, így a két játékos távozik a klubtól, melyhez visszatér a román Universitatea Craiovától a kölcsönbe adott Lyes Houri.

 

Az osztrák középpályás, Peter Zulj télen érkezett Fehérvárra a török Istanbul Basaksehirtől, s tizenöt mérkőzésen három gólt szerzett, míg a szintén télen az olasz Serie B-s Vicenzától kölcsönvett gambiai csatár, Lamin Jallow tizenhat mérkőzésen lépett pályára és a Magyar Kupában két gólt szerzett. A Mol Fehérvár FC egyik játékos esetében sem él a szerződésben foglalt vételi opcióval, így mindketten távoznak a csapattól.

Ugyanakkor bejelentették azt is, hogy visszatér romániai kölcsönszerződéséből Lyes Houri, aki ősszel meghatározó játékosa volt a fehérváriaknak, de a tavaszi szezont térdsérülés miatt ki kellett hagynia.

A fehérváriak tudatták, hogy az előző idényt kölcsönben töltő labdarúgók közül Gundel-Takács Bence, Emil Rockov, Zeke Márió, Halmai Ádám, Csoboth Kevin, Budu Zivzivadze, Szabó Levente, Zsóri Dániel, Kojnok Zsolt és Horváth Barnabás is Michael Boris irányításával, Fehérváron kezdi a felkészülést.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A MOL FEHÉRVÁR FC-NÉL

Érkezők:
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérnek:
Csoboth Kevin(Szeged-Csanád Grosics Akadémia),Halmai Ádám(ZTE FC),Lyes Houri (francia, Universitatea Craiova – Románia), Gundel-Takács Bence(NK Jarun – Horvátország), Kojnok Zsolt (Budaörs), Emil Rockov(szerb, FK Vojvodina – Szerbia), Szabó Levente (Budafok), Zeke Márió (Gyirmót FC Győr), Budu Zivzivadze(grúz, Újpest FC),Zsóri Dániel(ZTE FC)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek:

Távozók:
Kölcsönbe távozók:

Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Lamin Jallow (gambiai, Vicenza – Olaszország),Peter Zulj(osztrák, Istanbul Basaksehir – Törökország)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Armin Hodzic
(bosnyák, lejár a szerződése)

Legfrissebb hírek

NS-infó: a Qarabaghoz tartó Várkonyi elbúcsúzott, Joao Victor is hiányzik, de jött egy új brazil kiszemelt

Labdarúgó NB I
1 órája

Könyves Norbert: Még nem hagyom abba!

Labdarúgó NB II
23 órája

NB II: új játékos Ajkán és a BVSC-nél, egy távozó Kozármislenyben

Labdarúgó NB II
Tegnap, 11:33

Új igazolást jelentett be a Loki – Sergi Samper BL-meccsen is játszott a Barcelonában

Labdarúgó NB I
2026.06.27. 10:44

Szerbiából igazolt jobbhátvédet az NB II-es Szeged

Labdarúgó NB II
2026.06.27. 00:38

Az NB II-es FC Ajka kapust és védőt szerződtetett

Labdarúgó NB II
2026.06.26. 17:51

Kölcsönadta fiatal támadóját a Vasas az NB II-es Mezőkövesdnek

Labdarúgó NB II
2026.06.26. 16:51

NB III: az élvonalból igazolt a Haladás, befejezte pályafutását a rutinos pécsi kapus

Labdarúgó NB II
2026.06.25. 23:56
Ezek is érdekelhetik