FTC: Rebrov csapata és a Sahtar is érdeklődik Zubkov iránt – sajtóhír

Cs. B.Cs. B.
Vágólapra másolva!
2022.07.04. 18:30
null
Ukrán sajtóértesülések szerint Csercseszov vezetőedző már nem számít a Tobol elleni BL-keretből kimaradó támadóra (Fotó: Szabó Miklós)
Az ukrán football24.ua úgy értesült, hogy a Szerhij Rebrov irányította al-Ain és a Sahtar Doneck is szerződtetné a Ferencváros támadóját, Olekszandr Zubkovot, aki kimaradt a Tobol elleni Bajnokok Ligája-selejtezőre készülő FTC keretéből.

 

Az ukrán portál szerint a Ferencváros orosz vezetőedzője, Sztanyiszlav Csercseszov már nem számít az előző idényben kevesebb játéklehetőséghez (20 bajnoki, ezeken 3 gól és 8 gólpassz) jutó Olekszandr Zubkovra, aki ennek következményeként távozhat.

A football24.ua úgy tudja, hogy a Ferencváros korábbi vezetőedzője, az al-Ainnal júniusban, nem sokkal az arab emírségekbeli élvonal megnyerése után hosszabbító Szerhij Rebrov, valamint az érintett nevelőegyesülete, a Sahtar Doneck is szívesen látná soraiban a 25 éves Zubkovot.

Az ukrán támadót 2019-ben adta kölcsön a Sahtar az FTC-nek, amely egy évvel később végleg átigazolta. Három év alatt három bajnoki címet és egy Magyar Kupa-győzelmet ünnepelhetett a zöld-fehérekkel a Transfermarkt által jelenleg 1.8 millió euróra taksált Zubkov, akinek 2024-ig szóló szerződése van a klubbal.

Kerestük a Ferencvárost, amely a nem hivatalos átigazolási hírekkel alapvetően nem foglalkozik. Ha válaszolnak, természetesen frissítjük a cikkünket.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A FERENCVÁROSNÁL
Érkezők: Mats Knoester
(holland, Heracles – Hollandia), Xavier Mercier (francia, OH Leuven – Belgium),Adama Traoré (mali, Sheriff Tiraspol – Moldova), Rasmus Thelander (dán, szabadon igazolhatóként, legutóbb: Aalborg – Dánia)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérhetnek: Csonka András (Budafoki MTE), Csontos Dominik (Soroksár), Gera Dániel (Puskás Akadémia),Iyinbor Patrick(Vasas FC),Katona Bálint (Kecskeméti TE),Katona Máté (Soroksár), Varga Ádám (Soroksár)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: –
Kiszemeltek: Giorgi Citaisvili (grúz-ukrán, Dinamo Kijev – Ukrajna), Derek Cornelius (kanadai, Vancouver Whitecaps – Kanada, jelenleg Panetolikosz – Görögország), Saliou Guindo (mali, KF Laci – Albánia), Andrian Kraev (bolgár, Levszki Szófia – Bulgária), Filip Krasztev (Lommel – Belgium, legutóbb kölcsönben Levszki Szófia, Bulgária), Callum Styles (angol-magyar, Barnsley FC – Anglia)
Távozók: Miha Blazic (szlovén, Angers SCO – Franciaország, szabadon igazolhatóként), Lasa Dvali (grúz, szabadon igazolható), Róbert Mak (szlovák, Slovan? – Szlovákia, szabadon igazolható), Marko Marin (német, visszavonul), Somália (Wergiton do Rosário Calmon, brazil, szabadon igatolható), Szerető Krisztofer (soroksári kölcsön után Nyíregyháza Spartacus)
Kölcsönbe távozók: Roko Baturina (horvát, NK Maribor – Szlovénia)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Olekszandr Zubkov (ukrán, al-Ain – Arab Emírségek; Sahtar Doneck – Ukrajna)

Legfrissebb hírek

Tóth Alex is a Premier League öt legjobb téli igazolása között a The Athleticnél

Angol labdarúgás
2 órája

„Az FTC minden szempontból előrelépést jelent” – Elizabeth Omoregie útja Athéntól Budapestig

Kézilabda
4 órája

NB I: íme, a 20. forduló válogatottja a Nemzeti Sportnál

Labdarúgó NB I
5 órája

A DVSC-nek elege lett Rúsz Márton játékvezetőből

Labdarúgó NB I
5 órája

Fiatal védő érkezett az NB II-es Ajkához

Labdarúgó NB II
6 órája

NB I: a horvát élvonalból szerződtetett labdarúgót a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
Tegnap, 15:19

Az Újpest volt az elmúlt hét főszereplője, de igazolt a DVSC is – piaci körkép

Labdarúgó NB I
Tegnap, 8:34

Révész Attila a Kisvárda kapott góljáról: Valószínű, ha én utcai cipőben odaszaladok, megfogom a labdát, neki nem sikerült

Labdarúgó NB I
Tegnap, 8:13
Ezek is érdekelhetik