Gyász: elhunyt a Vasas egyszeres válogatott védője

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2022.07.01. 07:26
null
Lakinger Lajos (Fotó: <a href="http://www.vasassc.hu/hirek/6249/szuletesnapi-interju-lakinger-lajossal" target="_blank">vasassc.hu</a>)
A labdarúgó NB I-ben szereplő Vasas SC hivatalos honlapján tudatta, hogy június 30-án, 79 éves korában elhunyt a klub egykori egyszeres válogatott védője, Lakinger Lajos.

Az 1943-ban, a Veszprém megyei Ősiben született Lakinger Lajos pályafutását a Veszprémi Haladásban kezdte, majd a Várpalotai Bányászon keresztül vezetett az útja az MTK-hoz, amelynek színeiben bemutatkozott az NB I-ben. Az Egri Dózsánál töltött évek után tért vissza a fővárosba, a Vasashoz, melyben 1970 és 1977 között 153 mérkőzésen lépett pályára, s egy bajnoki ezüst- és bronzérmet szerzett a piros-kékekkel.

Lakinger tagja volt az 1973-ban Magyar Népköztársaság-kupát nyerő együttesnek, az 1970-ben Közép-európai Kupát elhódító csapatnak, valamint a Bajnokok Tornáját és a Felszabadulási Kupát megnyerő gárdának is.

Lakinger Lajos a válogatottban egy mérkőzést játszott, 1974-ben Székesfehérváron Jugoszlávia ellen, ahol csereként beállva Fábián Tibort váltotta.

Legfrissebb hírek

NS-képeslap: megújult a szigethalmi pálya és az öltöző is

Labdarúgó NB II
5 órája

Egy szerencsés góllal szakadt meg a Nyíregyháza ötmeccses nyeretlenségi sorozata

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 21:38

Gruber gólja döntött, az FTC nyerte meg a Paks elleni rangadót

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 17:14

Potyagóllal debütált Tiszakécskén az utánpótlás-válogatott kapus

Labdarúgó NB II
2026.02.01. 16:03

Nyolc gól, büntető, dulakodás, kiállítás: őrült meccset nyert a Szentlőrinc

Labdarúgó NB II
2026.02.01. 15:55

A Békéscsaba nyerte a kiesési helyosztót és megelőzte a Soroksárt

Labdarúgó NB II
2026.02.01. 15:50

Hazai pályán sem bírt a Mezőkövesddel a Karcag

Labdarúgó NB II
2026.02.01. 15:49

Nem bírt egymással a DVTK és a Kisvárda Miskolcon

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 14:35
Ezek is érdekelhetik