Mol Fehérvár: „Nem zárható ki Zivzivadze távozása”

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2022.07.09. 17:56
null
Budu Zivzivadze (balra) a Fenerbahce elleni felkészülési mérkőzésen (Fotó: Török Attila)
Sallói István, a Mol Fehérvár FC sportigazgatója az eddigi nyári érkezőkről, az átigazolási időszak hátralévő részéről és a keretépítés elveiről beszélt a székesfehérváriak hivatalos honlapjának, és a szombaton posztolt cikkben azt is megpendítette, hogy nincs kizárva: az újpesti kölcsönből visszatérő Budu Zivzivadze újra távozik, hiszen több klub is érdeklődik iránta.

 

Sallói István felidézte, hogy mindenképpen szerettek volna a védelembe, védekező középpályás posztra és a támadó harmadba játékost igazolni, ami a fiatal koránál fogva különösen motivált Nikola Szerafimov és Peter Pokorny, valamint a rutinos, a magyar mezőnyt jól ismerő Claudiu Bumba érkezésével meg is valósult.

A sportigazgató sokat vár a kölcsönből visszatérő Lyes Houritól, míg a szintén visszatérő Budu Zivzivadzéval kapcsolatban elmondta: „Szenzációs tavasz után megtalálta önmagát, és motiváltan érkezett vissza, viszont iránta több klub is érdeklődik, így nem zárható ki a távozása.”

Ami pedig az átigazolási időszakból hátralévő terveket illeti:

„Még nem zártuk le a keretet, sok van hátra az átigazolási időszakból. Alapvetően a támadó harmadba keresünk és elemzünk játékosokat, de a lépéseinket az esetleges sérülések és a távozók is befolyásolhatják – fogalmazott Sallói, a magyar kiszemeltekre vonatkozó kérdésre így válaszolván: – A kezdetektől fontosnak tartjuk, hogy megfelelő számú magyar játékos legyen a keretben, így most is vannak képben külföldön játszó magyar játékosok, de ha csak külföldiekkel tudjuk megoldani azokat a kulcsposztokat, ahová igazolni szeretnénk, akkor velük fogunk erősíteni.”

Sallói István (Fotó: Tumbász Hédi)
Sallói István (Fotó: Tumbász Hédi)

 

A sportigazgató szavaiból arra is következtethetünk, hogy a nyár hátralévő részében nem csak az érkezési oldalt érdemes figyelni, hiszen:

„A teljes keret jelenleg huszonhét mezőnyjátékosból és öt kapusból áll, ami nem annyira ideális, mert nem kaphat mindenki elég játéklehetőséget, ezért sok elégedetlen játékos lehet a keretben, ami nem jó a csapatmorálnak. Szeretnénk egy szűkebb, de hatékonyabb keretet kialakítani, ahol megfelelő rotációval mindenki a csapat hasznos tagjának érezheti magát. Az ideális létszám huszonkét mezőnyjátékos és három kapus. Ha sérülés vagy az esetleges járványhelyzet miatt csökken a bevethető játékosok száma, akkor a második csapatunkból szeretnénk feltölteni a keretet.”

Sallói éppen ezért nagyon fontosnak nevezte az utánpótlásban és az NB III-as csapatnál folyó munkát, s örömmel nyugtázta, hogy Michael Boris vezetőedző nagyon elégedett a jelenleg a csapattal készülő három fiatallal, Kojnok Zsolttal, Babos Bencével és Dala Martinnal.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A MOL FEHÉRVÁR FC-NÉL
Érkezők: Claudiu Bumba (román, Kisvárda – szabadon igazolható),
Nikola Szerafimov (északmacedón, Zalaegerszegi TE FC)
Kölcsönbe érkezők:
Peter Pokorny (szlovák, Real Sociedad B – Spanyolország)
Kölcsönből visszatérnek: Csoboth Kevin
(Szeged-Csanád Grosics Akadémia), Gundel-Takács Bence (NK Jarun Zagreb – Horvátország),Halmai Ádám(Zalaegerszegi TE FC),Lyes Houri(francia, Universitatea Craiova – Románia),Kojnok Zsolt (Budaörs), Emil Rockov (szerb, FK Vojvodina – Szerbia), Budu Zivzivadze (grúz, Újpest FC), Zsóri Dániel (Zalaegerszegi TE FC)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek:
Távozók: Nikolics Nemanja (szabadon igazolható), Elek Ákos (visszavonul), Bese Barnabás (szabadon igazolható), Géresi Krisztián (Vasas FC), Szendrei Norbert (ZTE FC)
Kölcsönbe távozók: Szabó Levente
(Kecskeméti TE), Zeke Márió (gyirmóti kölcsön után Kecskeméti TE)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Lamin Jallow (gambiai, Vicenza – Olaszország),Peter Zulj (osztrák, Istanbul Basaksehir – Törökország)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Halmai Ádám
(lejárt a szerződése), Armin Hodzic (bosnyák, lejárt a szerződése), Kovács István

Legfrissebb hírek

Fiatal védő érkezett az NB II-es Ajkához

Labdarúgó NB II
Tegnap, 9:15

NB I: a horvát élvonalból szerződtetett labdarúgót a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
2026.02.02. 15:19

Az Újpest volt az elmúlt hét főszereplője, de igazolt a DVSC is – piaci körkép

Labdarúgó NB I
2026.02.02. 08:34

„A Dárdai Pállal folytatott megbeszélések motiváltak” – az Újpest a honlapján is bejelentette Maiert

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 16:26

A mérkőzés szünetében bemutatták, Arne Maier immár az Újpest játékosa

Labdarúgó NB I
2026.01.31. 22:51

Tapasztalt Bundesliga-középpályás érkezik Újpestre – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2026.01.31. 12:31

Tajti Mátyás távozott Újpestről – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.01.30. 23:21

Próbajátékosok sora a ZTE-nél, eladhatják az egyik brazilt

Labdarúgó NB II
2026.01.30. 17:13
Ezek is érdekelhetik