NB I: Holender Filip a Vasas játékosa lett – hivatalos

I. SZ.I. SZ.
2022.07.29. 13:00
null
Nagy Miklós sportigazgató és Holender Filip (Fotó: <a href="http://www.vasasfc.hu" target="_blank">vasasfc.hu</a>)
A hogy azt korábban előre jeleztük, megszületett a megállapodás a labdarúgó NB I-ben szereplő Vasas FC és a legutóbb a belgrádi Partizannál játszó Holender Filip között. A hazatérő támadó új, hároméves szerződést kötött – jelentette be a klub.

Holender 2020 októberében kölcsönbe került a szerb együtteshez a svájci Luganótól, majd tavaly nyáron végleg megvásárolta – 2024 nyaráig írt alá – a szélsőt a klub 450 ezer euróért. A Partizanban 69 tétmérkőzésen 12 gólt szerzett, s 5 gólpasszt adott.

„Az elmúlt három évet külföldön töltöttem, így boldog vagyok, hogy visszatérhettem Magyarországra, mert nagyon szeretem az országot. Örülök, hogy felkeltettem a klub érdeklődését, annak pedig kifejezetten, hogy végül alá is írtuk a szerződést. Szeretném, ha a klubnak a jövőben minden célja megvalósulna. Természetesen a válogatott is fontos számomra, de egyelőre kizárólag a Vasasra szeretnék koncentrálni, minél többet játszani és bizonyítani” – idézi a játékost a Vasas honlapja.

Holender korábban a Bp. Honvéd színeiben szerepelt az NB I-ben, 158 mérkőzésen 30 gólt lőtt, s 13 gólpasszt adott az élvonalban, tagja volt a fővárosiak 2017-es bajnokcsapatának.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A VASAS FC-NÉL
Érkezők:Baráth Botond
(Bp. Honvéd, szabadon igazolhatóként),Deutsch László(Puskás Akadémia),Dombó Dávid(Kisvárda, szabadon igazolhatóként),Géresi Krisztián(Mol Fehérvár FC),Hidi Patrik(Bp. Honvéd),Holender Filip(Partizan – Szerbia), Novothny Soma(Anorthoszisz – Ciprus, szabadon igazolhatóként),Zimonyi Dávid(Zalaegerszegi TE FC, kölcsön után végleg)
Kölcsönbe érkezők:Iyinbor Patrick(Ferencváros, ismét kölcsönbe)
Kölcsönből visszatérnek: Birtalan Botond(III. Kerületi TVE),Farkas Gábor(BFC Siófok),Józsa Marcell(Balatonfüredi FC),Kleisz Márk(III. Kerületi TVE),Vernes Richárd(ETO FC)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek:
Komáromi György(Puskás Akadémia)
Távozók:
Kiss-Szemán Péter(Szentlőrinc, kölcsön után végleg),Kovács Milán(szegedi kölcsön után Gyirmót FC Győr),Murka Benedek(Csákvár),Rétyi Róbert(Szentlőrinc, kölcsön után végleg),Terbe Botond(Pécsi MFC),Tóth Bence(szolnoki kölcsön után Szeged-Csanád Grosics Akadémia), Szilágyi Zoltán (Szeged-Csanád Grosics Akadémia), Szatmári Lóránd (szabadon igazolható), Viczián Ádám(Diósgyőri VTK, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe távozók:Balajti Ádám(Tiszakécske),Molnár Zsombor(Dorog), Bánfalvi Dániel(Komárom VSE, ismét kölcsönbe)
Kölcsönből visszatérhetnek klubjukhoz:
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: –

Az NB III-as kerethez kerültek: Birtalan Botond,Farkas Gábor, Józsa Marcell, Kleisz Márk, Vernes Richárd

Legfrissebb hírek

Új igazolást jelentett be a Loki – Sergi Samper BL-meccsen is játszott a Barcelonában

Labdarúgó NB I
2026.06.27. 10:44

Szerbiából igazolt jobbhátvédet az NB II-es Szeged

Labdarúgó NB II
2026.06.27. 00:38

Az NB II-es FC Ajka kapust és védőt szerződtetett

Labdarúgó NB II
2026.06.26. 17:51

Kölcsönadta fiatal támadóját a Vasas az NB II-es Mezőkövesdnek

Labdarúgó NB II
2026.06.26. 16:51

NB III: az élvonalból igazolt a Haladás, befejezte pályafutását a rutinos pécsi kapus

Labdarúgó NB II
2026.06.25. 23:56

NB II: soroksári távozók, BVSC-érkező; nem feleltek meg a diósgyőri próbajátékosok

Labdarúgó NB II
2026.06.25. 22:23

DVSC: Diósgyőrből és Békéscsabáról is érkezett új szerzemény

Labdarúgó NB I
2026.06.25. 17:26

Távozott a DVSC-től és részt vesz a szerződés nélküli profik csapatkereső táborában

Labdarúgó NB I
2026.06.25. 14:24
Ezek is érdekelhetik