Kisvárda: Lengyelországból távozó magyar támadó érkezett

CS. M.CS. M.
2022.08.09. 18:38
null
Vida Kristopher Kisvárdán folytatja (Fotó: kisvardafc.hu)
A labdarúgó NB I mögöttünk hagyott idényében ezüstérmes Kisvárda hivatalos oldalán jelentette be, hogy szerződtette a Lengyelországból távozó magyar támadót, Vida Kristophert.


„Jelentős tapasztalattal rendelkező, a magyar élvonalban mégis újonc futballistát szerződtettünk. A 27 éves Vida Kristopher aláírta szerződését klubunkkal, a lengyel Piast Gliwice csapatától érkezett”
– írta hivatalos oldalán a Kisvárda.

Vida Kristopher a magyar utánpótlásban nevelkedett, de való igaz: nem játszott még az NB I-ben. Megjárta a Vasas, a Videoton és a Honvéd korosztályos csapatait, majd a holland Twente U19-es (később U21-es) csapatához került.

A profik között a szintén holland De Graafschapnál mutatkozott be, majd Dunaszerdahelyre igazolt 2016-ban. Négy évvel később 350 ezer eurót fizetett érte a lengyel Piast Gliwice, ahol idén nyáron járt le a szerződése.

Vida új klubjának adott interjút elsőként:A nyár elején több opcióm is volt és nem titok, még a napokban is akadt egy-két lehetőségem. Összevetettünk mindent, sokat gondolkoztunk arról, hogy mi lenne a legjobb döntés, és arra jutottunk, hogy Kisvárda lehet az a hely, ahol a nem túl jól sikerült lengyelországi évek után újra felépíthetem magam. A Piast Gliwicénél nem úgy alakultak a dolgaim, ahogy előzetesen vártam, és szeretnék újra topformába kerülni, közben pedig új csapatomat is hozzásegíteni a minél jobb szerepléshez. Ideje megmutatnom magam itthon is...”

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS KISVÁRDÁN
Érkezők:
Mario Ilievszki (északmacedón, Szeptemvri – Bulgária),Dominik Kovacic (horvát, Universitatea Craiova – Románia, szabadon igazolhatóként), Széles Imre (Gyirmót FC Győr), Milos Vranjanin (szerb, Riga FC – Lettország), Vida Kristopher (Piast Gliwice, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe érkezők: Hindrich Ottó (romániai, CFR – Románia)
Kölcsönből visszatérnek: Lucas (Lucas Marcolini Dantas Bertucci, brazil-magyar, Diósgyőri VTK)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: Králik Péter

Kiszemeltek:
Távozók:Claudiu Bumba (román, Mol Fehérvár, szabadon igazolhatóként),Lazar Csirkovics (Budapest Honvéd, szabadon igazolhatóként), Dombó Dávid (Vasas FC, szabadon igazolhatóként),Gosztonyi András (Dunaújváros FC, szabadon igazolhatóként),Herdi Prenga (albán, Budapest Honvéd, szabadon igazolhatóként), Lazar Zlicsics (szerb-magyar, FK Aksu – Kazahsztán)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: –

Legfrissebb hírek

A lelátó népét is lázba hozza a nagy munkabírású Peter Agba

Labdarúgó NB I
Tegnap, 11:47

Három meg nem adott gól, avagy a DVSC nem ért egyet az ítéletek MLSZ-indoklásával

Labdarúgó NB I
Tegnap, 10:29

Micsoda hétvége: parádés kapusteljesítmények és látványos gólok az NB I-ben

Labdarúgó NB I
Tegnap, 9:53

Preisinger Sándor: Az könnyelmű, akiben nincs alázat és felelősségérzet

Labdarúgó NB I
Tegnap, 8:22

A hétvége bakija: ezzel a góllal győzte le az Újpest a ZTE-t a labdarúgó NB I-ben – videó

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 13:50

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28

Így fordított az Újpest a Zalaegerszeg ellen – képgaléria

Labdarúgó NB I
2026.09.20. 22:17

A Garami-emlékhely felavatása sem segített a hazaiakon – képeken az MTK és az ETO összecsapása

Labdarúgó NB I
2026.09.20. 21:40