NB I: Arsenal-nevelést igazolt a Puskás Akadémia

2022.09.12. 20:32
null
Photo by pfla.hu
A labdarúgó NB I-ben szereplő Puskás Akadémia a honlapján bejelentette, hogy szerződést kötött Brandon Ormonde-Ottewill-lel.


A 26 éves angol balhátvéd a klub közleménye szerint egy évig erősíti Hornyák Zsolt csapatát.

A PAFC a cikkében felidézi, hogy Ormonde-Ottewill az Arsenalban nevelkedett, de játszott többek között a Swindon Townban, továbbá Hollandiában a Dordrechtben és az Excelsiorban is.

A Swindon Townban 49 bajnoki mérkőzésen kétszer talált be, és két gólpasszt is adott. Pályára lépett az angol U19-es válogatottban is.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A PUSKÁS AKADÉMIÁNÁL
Érkezők:
Batik Bence (Bp. Honvéd), Lamin Colley (gambiai, FC Koper – Szlovénia), Wojciech Golla (lengyel, Slask Wroclaw – Lengyelország), Brandon Ormonde-Ottewill (angol, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatértek: Kiss Tamás (SC Cambuur – Hollandia), Posztobányi Patrik (Zalaegerszegi TE FC)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:

Kiszemeltek: –
Távozók: Bokros Szilárd (Diósgyőri VTK, kölcsön után végleg), Csirmaz István (Diósgyőri VTK, szabadon igazolhatóként), Deutsch László (Vasas FC), Hosszú Zétény (csákvári kölcsön után szabadon igazolható), Huszti András (Zalaegerszegi TE FC), Kiss Ágoston (NK Nafta Lendava – Szlovénia, szabadon igazolhatóként), Libor Kozák (cseh, Slovácko – Csehország, szabadon igazolható),Major Gergő (csákvári kölcsön uitán Siófok),Joao Nunes (portugál, Casa Pia – Portugália, szabadon igazolhatóként), Weslen Junior (brazil, szabadon igazolható)
Kölcsönbe távozók: Auerbach Martin (ismét Csákvár), Mim Gergely (ZalaegerszegI TE FC), Kártik Bálint (továbbra is Csákvár), Nahirnij Artem (ukrán-magyar, Gyirmót FC Győr), Radics Márton (DVTK), Tamás Nándor (Csákvár, ismét kölcsönbe), Kiss Norbert (Tiszakécskei LC), Ominger Gergő (ismét Csákvár)
Kölcsönből visszatértek klubjukhoz: Gera Dániel (Ferencváros, onnan DVTK)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: –

Legfrissebb hírek

A Sky Sports is tényként kezeli Robbie Keane távozását

Labdarúgó NB I
3 órája

A középpályára érkezett a Videoton első igazolása

Labdarúgó NB II
4 órája

Szerhij Rebrovot továbbra is a magyar kispad érdekelné

Labdarúgó NB I
21 órája

NB I: az MTK volt az előző idény legsportszerűbb csapata

Labdarúgó NB I
Tegnap, 14:27

Alekszandar Pesics távozik a Ferencvárostól – hivatalos

Labdarúgó NB I
Tegnap, 13:37

A DVTK szerette volna, ha marad, Sajbán Máté mégis elhagyja a klubot

Labdarúgó NB II
Tegnap, 13:24

NB I: megvan az első távozó az ETO FC-nél

Labdarúgó NB I
Tegnap, 10:59

Szó sincs a Honvédról, a Csákvár továbbra is a Puskás Akadémia fiókcsapataként szerepel

Labdarúgó NB II
2026.05.21. 18:35
Ezek is érdekelhetik