MK: az Iváncsa bravúrosan védő kapusa reggel hattól már melózik

P. V.P. V.
2022.10.19. 17:37
Aki azt gondolná, hatalmas ünneplés követi azt, hogy az Iváncsa 3–2-vel búcsúztatta a Mol Magyar Kupából a Ferencvárost, az téved. A játékosoknak ugyanis holnap munkanap van, a bravúrt bravúrra halmozó kapus, Varga Ádám reggel hatkor kezd az egyik fehérvári gyárban, a győztes gólt szerző Kercsó Bence a helyi horgászboltot nyitja.

„Ünnepelünk, aztán holnap megyünk melóba. Fehérváron dolgozom, oda megyek reggel hatra” – mondta a lefújás után Varga Ádám, az Iváncsa kapusa, aki elképesztő bravúrokkal járult hozzá ahhoz, hogy az NB III-as csapat búcsúztatta a Mol Magyar Kupából a Ferencvárost.

Az Iváncsa harmadik, egyben győztes gólját szerző Kercsó Bence szerint kapusuk tízesre védett az FTC ellen, számára pedig a találata és a lefújás pillanata is egyformán emlékezetes marad – pláne Fradi-nevelésként.

Videónkban részletesebben is beszélnek az érzelmeikről, illetve arról, mi vezetett sikerre a Ferencváros ellen, amely néhány poszt kivételével az Európa-ligás kezdőjével állt fel.

MOL MAGYAR KUPA
4. FORDULÓ, A 16 KÖZÉ JUTÁSÉRT

IVÁNCSA KSE (NB III)–FERENCVÁROSI TC 3–2
(1–2, 2–2, 3–2)
Iváncsa, 1000
néző. Vezette: Derdák M. (Buzás, Huszár)
Iváncsa:
Varga Á. – Aradi, Barta, Cseszneki, Horváth Bence (Pribék, 72.) – Kercsó, Kovács S. (Vámosi R., 117.), Nyilas B., Petrezselyem (Jova B., 84.) – Suszter (Fehér I., 100.), Vellejos (Maka, a szünetben). Vezetőedző: Tóth András
Ferencváros: Bogdán – Botka (Wingo, 66.), S. Mmaee, Thelander (Pászka, 106.), Knoester – Besic (Vécsei, 57.), Laidouni – Zachariassen (Marquinhos, 78.), Mercier (Gojak, 57.), A. Traoré – R. Mmaee. Vezetőedző: Sztanyiszlav Csercseszov
Gólszerző: Suszter (7.), Aradi (55.), Kercsó (96.), ill. Zachariassen (4.), R. Mmaee (19.)
Legfrissebb hírek

NB I: 12 év után nyert újra magyar edző, 20 év után ismét újpesti a gólkirály

Labdarúgó NB I
14 órája

Szalai Gábor: A Fradinak mindig bajnoknak kell lennie

Labdarúgó NB I
14 órája

Gruber Zsombor nem tudja felfogni, hogy csak második lett a Ferencváros

Labdarúgó NB I
2026.05.17. 10:30

Robbie Keane: A Barcelona érdeklődik irántam...

Labdarúgó NB I
2026.05.16. 20:58

Hiába a sima FTC-siker a ZTE ellen, a zöld-fehérek csak a 2. helyen végeztek az NB I-ben

Labdarúgó NB I
2026.05.16. 19:06

Philippe Rommens: A bajnoki arannyal teljesedne ki a boldogságom

Labdarúgó NB I
2026.05.16. 12:42

Az ETO megakadályozhatja, hogy a Fradi 100 éve nem látott sorozatot állítson be

Labdarúgó NB I
2026.05.15. 13:18

Keane korábbi játékosaival tárgyalhat a Fradi, ha marad az edző – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2026.05.15. 12:38
Ezek is érdekelhetik