Újpest: távozik a klub szerb védekező középpályása

K. B.K. B.
Vágólapra másolva!
2022.12.20. 15:01
null
Miroszlav Blejos távozik Újpestről (Fotó: Nemzeti Sport, archív)
A labdarúgó NB I-ben szereplő Újpest FC a hivatalos honlapján bejelentette, hogy távozik a klub szerb védekező középpályása, Miroszlav Bjelos.

 

Az Újpest FC közös megegyezéssel szerződést bontott védekező középpályásával, Miroszlav Bjelossal, aki így a téli szünetben távozik a IV. kerületből.

A játékos 2020 augusztusa óta 55 alkalommal lépett pályára az Újpest színeiben, ezeken az összecsapásokon 5 gól mellett 4 gólpasszt is jegyzett. Legnagyobb sikerét 2021-ben a Magyar Kupa megnyerésével érte el.

„Köszönök mindent a klubnak, a vezetőségnek és a szurkolóknak. Remek éveket töltöttem Újpesten, nagyon jól éreztem magam. Most új kihívások várnak rám, és remélem, ez a fiatal és tehetséges keret, tele sikerre éhes játékosokkal eléri mindazt, amire hivatott” – nyilatkozta a Bjelos az ujpestfc.hu-nak.

 

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ ÚJPEST FC-NÉL
Érkezők:

Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatértek: Kovács Dominik (Kolorcity Kazincbarcika)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek:

Távozók: Miroszlav Bjelos (szerb, ?)
Kölcsönbe távozók:

Kölcsönből visszatérhetnek klubjukhoz:
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:

Legfrissebb hírek

Kihasználta emberelőnyét az Újpest, a Kazincbarcika legyőzésével búcsúztatta az évet

Labdarúgó NB I
2025.12.21. 16:52

A remény tartománya – Thury Gábor jegyzete

Labdarúgó NB I
2025.12.18. 23:38

Dárdai Pál lett az Újpest sportigazgatója – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.12.18. 16:08

Zseljko Gavrics beírhatja magát az ETO történelemkönyvébe

Labdarúgó NB I
2025.12.16. 11:33

Kaczvinszki Dominik üzent sérülése után: „Pár napig most kórházban leszek, de jól vagyok”

Labdarúgó NB I
2025.12.14. 10:27

Az Újpest hétgólos mérkőzésen verte meg idegenben az MTK-t

Labdarúgó NB I
2025.12.13. 20:59

Molnár Ádin szeretné régi önmagát idézni az Újpest ellen

Labdarúgó NB I
2025.12.13. 13:37

„Zéró a kockázat” – az FCSB sportigazgatója üzent az Újpestnek Duarte ügyében

Labdarúgó NB I
2025.12.11. 17:05
Ezek is érdekelhetik