KTE: Katona Bálint bizonyíthatja, a Fradiban is helye volna

B. Z.B. Z.
Vágólapra másolva!
2023.02.15. 09:00
null
Katona Bálint nagyszerűen bánik a labdával, sokoldalú játékával a Kecskemét egyik legjobbja (Fotó: Koncz Márton)
Hat gólnál tart első NB I-es idényében Katona Bálint, a Kecskemét fiatal játékosa, aki a hétvégén anyaklubja, a Ferencváros ellen léphet pályára a Groupama Arénában.

Nagyszerű idénye van az NB I-ben újonc Kecskemétnek csakúgy, mint a csapat balszélsőjének, a húsz­éves Katona Bálintnak: a lila-fehérek a második helyen állnak a bajnokságban, ő pedig már hatgólos első NB I-es idényében. A legutóbbi fordulóban is betalált, ő szerzett vezetést csapatának a 16. percben a Honvéd ellen 2–2-re végződő mérkőzésen. Ragyogó gól volt, a forduló legszebbjének választotta lapunk: balról érkező beadást követően lőhetett volna jobbal, ám ehelyett váratlanul visszavette a labdát a bal lábára, és lágyan a jobb felső sarokba ívelte.

„Kicsit csúszós volt a pálya, éreztem, hogy nem tudnék jól kitámasztani ballal a lövéshez, és úgy látszik, jó döntést hoztam, hogy nem lőttem el  – válaszolta Katona Bálint a kérdésünkre, miért a ballábas próbálkozás mellett döntött. – Sokan kérdezik, ez volt-e a legszebb gólom az NB I-ben, és mondhatjuk, hogy igen, bár szerintem a Paks elleni találatomnál nehezebb feladatom volt. Olyan passzban vagyunk most, hogy az ilyen megoldásokat is bátran elvállaljuk , van önbizalmunk. Igaz, jó lett volna meg is nyerni a Honvéd elleni meccset. A játék képe alapján örülhetünk az egy pontnak is, de természetesen győzni akartunk hazai pályán.”

A KTE és saját eddigi ragyogó teljesítménye kapcsán Katona Bálint így fogalmazott: „A várakozáson felüli őszi szereplésünk után sokan talán arra számítottak, hogy a tavasszal visszaesik a teljesítményünk, mi azonban biztosak voltunk benne, hogy képesek vagyunk folytatni az elkezdett munkát, meg tudjuk őrizni a stílusunkat és a játékrendszerünket, és megmarad a motivációnk. A tavasszal veretlenek vagyunk, úgy érzem, fejlődtünk is, jól sikerült a téli felkészülésünk. Nagyon örülök a hat gólomnak, ha az idény előtt valaki azt mondja, február elején már ennyinél tartok az élvonalban, azonnal aláírom.”

Katona Bálint a Ferencváros játékosa (a zöld-fehéreknél a bajnokságban nem játszott, Magyar Kupa-meccsen viszont igen, gólt is szerzett), kölcsönben szerepel Kecskeméten – és a KTE szombaton éppen a Fradi ellen lép pályára a Groupama Arénában.

„Októberben, a kecskeméti meccsen már játszhattam csereként a Ferencváros ellen, de most először lesz lehetőségem pályára lépni a Groupama Arénában ellenfélként. Természetesen különleges élményre számítok – mondta.  – De ugyanúgy készülök, mint a többi mérkőzésre. Külön motivációt jelent, hogy megmutathatom, talán a Fradiba is beférnék, úgyhogy csak pozitív érzésekkel nézek a találkozó elé.”

Legfrissebb hírek

A Kecskemét a végére felőrölte a Szegedet

Labdarúgó NB II
2026.02.01. 16:55

Hárman küzdhetnek a feljutásért – vasárnap rajtol az NB II tavaszi szezonja

Labdarúgó NB II
2026.01.31. 12:20

NB II: Banó-Szabó nyáron a Vasashoz igazol; kölcsönadta csatárát a Videoton

Labdarúgó NB II
2026.01.29. 13:06

NB I: kétmeccses eltiltást kapott a Nyíregyháza középpályása

Labdarúgó NB I
2026.01.29. 12:35

Katona Bálint sikeresebb folytatásban reménykedik: Szép emlékeim is vannak a lilákról!

Labdarúgó NB I
2026.01.24. 08:21

Felkészülés: a KTE legyőzte a Sepsit, harmadosztályú csapattól kapott ki a Vidi

Labdarúgó NB II
2026.01.22. 18:54

A Csíkszeredából távozó támadó középpályás Kecskemétre szerződött

Labdarúgó NB II
2026.01.21. 18:16

Felkészülés: Konferencialigában szereplő csapatot vert meg a Vasas

Labdarúgó NB II
2026.01.19. 22:30
Ezek is érdekelhetik