VAR: Jó-e vagy sem? Egy válasz nem születhet, hogy rossz – Hanacsek Attila

PUSZTAI VIOLAPUSZTAI VIOLA
2023.02.21. 11:23
Hanacsek Attila maga is kételkedett a VAR nevezetésekor annak gyakorlatban való alkalmazásáról, azonban a tényadatok ismeretében ma már azt mondja, a rendszer bevált és jól működik. A játékvezetői bizottság elnöke arra is vállalkozott, hogy végigvegyünk néhány olyan esetet, amelyben a VAR-vizsgálat szükséges.

A Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) és a játékvezetői bizottság (JB) különleges sajtóeseményre invitálta a média munkatársait, amelyen a VAR-rendszerről és a bevezetése óta annak tapasztalatairól osztott meg a hallgatósággal fontos és érdekes információkat Hanacsek Attila. Az előadás után az NSO Tv-nek lehetősége nyílt arra, hogy a JB elnökével átvegye néhány olyan esetet, amikor VAR-vizsgálat szükséges. Többek között megtudhattuk, mi történik a VAR-szobában, amikor a lehetséges leshelyzetet vizsgálják, és emiatt áll a játék.

Továbbá, arra is választ kaptunk, hogy a jelenlegi szabályok értelmében mi tekinthető kezezésnek, ezt Hanacsek Attila szemlélteti is a videónkban. Ezen kívül azt is elárulta, hogy a VAR bevezetésekor ő is szkeptikus volt a rendszer gyakorlatban való alkalamzásával kapcsolatban, de a tényadatok meggyőzték ennek jogosságáról. Ma már azt mondja, arra a kérdésre, jó-e a VAR vagy sem, nem születhet az a válasz, hogy rossz.

Legfrissebb hírek

Robbie Keane távozik az FTC kispadjáról – hivatalos

Labdarúgó NB I
15 órája

Szerhij Rebrovot továbbra is a magyar kispad érdekelné

Labdarúgó NB I
2026.05.22. 17:54

NB I: az MTK volt az előző idény legsportszerűbb csapata

Labdarúgó NB I
2026.05.22. 14:27

Alekszandar Pesics távozik a Ferencvárostól – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.05.22. 13:37

NB I: megvan az első távozó az ETO FC-nél

Labdarúgó NB I
2026.05.22. 10:59

NB I: Bódog Tamás ígéretet kapott, hogy ütőképes keretet alakíthat ki

Labdarúgó NB I
2026.05.21. 16:00

Az ETO, az FTC és a ZTE emelkedett ki a teljesítményindexekben, no meg Vitális

Labdarúgó NB I
2026.05.21. 15:44

NB I: egy évvel hosszabbít a Paks rutinos középpályása

Labdarúgó NB I
2026.05.21. 14:37
Ezek is érdekelhetik