FTC: válogatott támadó érkezett Törökországból – hivatalos

Vágólapra másolva!
2023.03.06. 13:16
null
Ángelo Sagal a Ferencváros vezérigazgatójával, Orosz Pállal (Fotó:<a href="https://www.fradi.hu/labdarugas/elso-csapat/hirek/sagal-foleg-a-golpasszokban-jeleskedem"> fradi.hu</a>)
Múlt héten beszámoltunk róla, hogy a 18-szoros chilei válogatott támadó, Ángelo Sagal a Ferencvárosnál folytathatja a pályafutását – az FTC hétfőn jelentette be a szerződtetését.

 

„Március 6-án, hétfőn hivatalossá vált, hogy a Ferencvárosi Torna Clubban folytatja pályafutását a 29 éves chilei válogatott szélső, Ángelo Sagal, aki a török Gaziantep FK együttesétől érkezett” – adta hírül a fradi.hu.

Magyarországon ugyan februárban lejárt az átigazolási határidő, de a természeti katasztrófa miatt a bajnokságtól visszalépő két klub, a Hatayspor és a Gaziantep játékosai külön engedélyt kaptak a nemzetközi szövetségtől (FIFA), hogy az átigazolási határidőktől függetlenül klubot válthatnak március 5-ig. Így került a Ferencvároshoz februárban kölcsönbe a Hataysportól a francia-tunéziai középpályás, Mehdi Boudjemaa és ennek köszönhetően érkezett most Sagal is.

A klub azt nem jelentette be, hogy Sagal mennyi időre kötelezte el magát, kölcsönbe vagy végleg érkezett-e. A Transfermarkt szerint a nyárig kölcsönbe jött.

„Szeretném visszanyerni a formámat, amire itt meg is van a lehetőségem. Úgy érzem, hogy a földrengés után érthető módon kicsit visszaesett az állapotom, de ennél a nagyszerű klubnál újra a régi lehetek. Nagyon sokat futok, és azt gondolom gyors is vagyok, ez az egyik erősségem. Jó támadónak tartom magam, még ha gólszerzésben nem is vagyok annyira erős, de a gólpasszokban jeleskedem” – nyilatkozta Sagal az átigazolása kapcsán a FradiMédiának.

A 29 éves, 18-szoros válogatott Sagal ebben az idényben 15 élvonalbeli meccsen két gólt szerzett és egy gólpasszt is adott, 2020 óta futballozik Törökországban (egy évet a Denizlisporban is játszott), a Süper Ligben nyolcvan meccsen öt gól és hét gólpassz a mérlege. Az értékét 1.3 millió euróra becsüli a Taransfermarkt.

Sagal már tavaly is szóba került a Ferencvárosnál, akkor Franck Boliért cserélte volna el a klub a játékjogát a Gazianteppel, de az akkori török sajtóhírek szerint a chilei magas fizetési igénye miatt nem született megállapodás.

A Nemzeti Labdarúgó Archívum adatai szerint Sagal lesz első chilei játékos az NB I-ben.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A FERENCVÁROSNÁL
Érkezők:
Myenty Abena (suriname-i, Slovan Bratislava – Szlovákia), Owusu Kwabena (ghánai, Qarabag – Azerbajdzsán)
Kölcsönbe érkezők: Baráth Péter (Debreceni VSC), Nikolai Baden Frederiksen (dán, Vitesse – Hollandia), Ángelo Sagal (chilei, Gaziantep – Törökország), Simone Trimboli (olasz, Sapmdoria – Olaszország, az NB III-as kerethez csatlakozott), Shadirac Chyreme (ghánai, EurAfrica FC – Ghána, az NB III-as kerethez csatlakozott), Mehdi Boudjemaa (francia-algériai, Hatayspor – Törökország)
Kölcsönből visszatérő: Fortune Bassey (nigériai, Viktoria Plzen – Csehország)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: Manner Balázs,
Radnóti Dániel István, Varga Zétény
Kiszemeltek: –
Távozók: Csontos Dominik (soroksári kölcsön után Mezőkövesd, onnan ETO FC Győr), Aissa Laidouni (francia-tunéziai, Union Berlin – Németország), Rasmus Thelander (dán, Aalborg BK – Dánia, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe távozók: Fortune Bassey (nigériai, plzeni kölcsön után Degerfors IF – Svédország),
Roko Baturina (horvát, Racing Santander – Spanyolország, legutóbb kölcsönben NK Maribor – Szlovénia), Giorgi Haraisvili (grúz, Dinamo Tbiliszi – Grúzia)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:
Franck Boli (elefántcsontparti)

 

Legfrissebb hírek

NS-infó: Osváth Attila a Ferencváros labdarúgója lehet

Labdarúgó NB I
9 órája

Tóth Alex is a Premier League öt legjobb téli igazolása között a The Athleticnél

Angol labdarúgás
17 órája

„Az FTC minden szempontból előrelépést jelent” – Elizabeth Omoregie útja Athéntól Budapestig

Kézilabda
19 órája

Az Újpest volt az elmúlt hét főszereplője, de igazolt a DVSC is – piaci körkép

Labdarúgó NB I
2026.02.02. 08:34

Révész Attila a Kisvárda kapott góljáról: Valószínű, ha én utcai cipőben odaszaladok, megfogom a labdát, neki nem sikerült

Labdarúgó NB I
2026.02.02. 08:13

Jégkorong MK: a Ferencváros megvédte címét

Jégkorong
2026.02.01. 19:34

Gruber gólja döntött, az FTC nyerte meg a Paks elleni rangadót

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 17:14

Robbie Keane az edzések után külön foglalkozik Kovaceviccsel

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 13:18
Ezek is érdekelhetik