Amikor először láttam játszani Kleinheisler Lászlót, tizenhat éves volt, és már csak a „világító” vörös haja miatt is feltűnést keltett a felcsúti Puskás–Suzuki-kupán, de harcos játékával még inkább. Nincs okom titkolni, hogy egy időben a kollégiumi nevelőtanára is voltam a Puskás Akadémián, miközben az akadémia sajtóosztályán dolgozva is gyakran válthattunk szót, és mindig szurkoltam azért, hogy ez a vagány, de rendkívül jólelkű fiú beváltsa a hozzá fűzött nagy reményeket.
| Kleinheisler László Athénban léphet újra Puskás Ferenc nyomdokába |
Most, amikor elutaztam hozzá Athénba, örömmel láttam, hogy miközben kész férfi, befutott futballista, férj, büszke családapa, a csibészes mosoly sem tűnt el az arcáról. A patinás, hússzoros görög bajnokcsapat, a Panathinaikosz labdarúgója immár, ahol játékosként elődje volt Esterházy Márton is, edzőként pedig Puskás Ferenccel érte el a klub története legnagyobb sikerét az 1971-es BEK-döntőbe jutással – így aztán, ahogy Felcsúton a Puskás-szobor mellett sétálhatott el nap mint nap, úgy most Öcsi bácsi emléktáblája fogadja minden edzés előtt.
Huszonnyolc esztendős, három és fél évre szól a szerződése.
„Most került igazán a helyére, itt érhet révbe?” – teszem fel neki a kérdést, és őszintén válaszol: „Voltam már eddig is egy-két jó csapatnál, hogy csak a két korábbi zöld-fehér klubomat, a Werdert és a Fradit mondjam. Máris büszke vagyok arra, amit eddig elértem. Miért is ne lennék büszke?”
És valóban: miért is ne lenne?
Magyar bajnok, Magyar Kupa-győztes, most jó esélye van a görög bajnoki címre, aztán talán az azzal járó Bajnokok Ligája-szereplésre, 44-szeres válogatott (és talán már hatvanszoros lenne, ha nincsenek a sérülései), ő szerezte 2015 őszén Oslóban a válogatott elmúlt harminc évének legfontosabb gólját a norvégok elleni Európa-bajnoki pótselejtezőn (így góllal tudott bemutatkozni a válogatottban, mint hetven évvel korábban Puskás), játszhatott két Eb-n, sőt, 2016-ban az osztrákok, 2021-ben pedig a franciák elleni Eb-meccs legjobb játékosának választotta meg az UEFA.
Miért ne lenne hát büszke minderre, pláne úgy, hogy tudjuk, Csobánkáról, nehéz körülmények közül indulva nőtte ki magát korszakos futballistává.
Legyen is büszke magára, mert mi is azok vagyunk rá!
A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!
