NB I: Svédországból érkezett a Fehérvár új trénerének segítője

D. S. B.D. S. B.
2023.03.29. 14:49
null
Patric Jildefalk lett a Mol Fehérvár másodedzője (Fotó: molfehervarfc.hu)
A labdarúgó NB I-ben 24 forduló után 9. helyen álló Mol Fehérvár FC a hivatalos honlapján számolt be róla, hogy Patric Jildefalk lett a nemrég kinevezett vezetőedző, Bartosz Grzelak másodedzője. A 36 éves svéd Jildefalk már Grzelak legutóbbi állomáshelyén, az AIK-nál is segítette a lengyel-svéd tréner munkáját, és Székesfehérvárra is vele tartott.

 

Jildefalk már fiatalon belevágott az edzősködésbe és 20 éves korától egészen 2021-ig dolgozott az AIK-nál, eleinte az utánpótláscsapatoknál, aztán a női együttesnél, 2016 és 2021 között pedig az első csapatnál.

Jildefalk tagja volt az AIK 2018-ban bajnoki címet szerző stábjának, s ugyanebben az évben végezte el az UEFA pro licences képzést is.

Jildefalk 2021-ben távozott első klubjától, és 33 mérkőzésen irányította a másodosztályú Jönköpings Södrát, ám a csütörtöki edzésen már Székesfehérváron segíti Grzelak munkáját.

AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC 24 15 5 4 47–20 +27 50
2. Kecskeméti TE 24 10 12 2 35–23 +12 42
3. Puskás Akadémia 24 9 9 6 34–30 +4 36
4. Paksi FC 24 10 5 9 43–40 +3 35
5. Debreceni VSC 24 9 7 8 39–36 +3 34
6. Kisvárda 24 8 9 7 35–38 –3 33
7. Zalaegerszegi TE 24 8 6 10 29–28 +1 30
8. Mezőkövesd 24 7 8 9 25–30 –5 29
9. Mol Fehérvár 24 7 6 11 30–34 –4 27
10. Újpest FC 24 7 6 11 29–43 –14 27
11. Budapest Honvéd 24 6 7 11 26–38 –12 25
12. Vasas FC 24 3 10 11 19–31 –12 19

 

Legfrissebb hírek

Szerhij Rebrovot továbbra is a magyar kispad érdekelné

Labdarúgó NB I
15 órája

NB I: az MTK volt az előző idény legsportszerűbb csapata

Labdarúgó NB I
18 órája

Alekszandar Pesics távozik a Ferencvárostól – hivatalos

Labdarúgó NB I
19 órája

NB I: megvan az első távozó az ETO FC-nél

Labdarúgó NB I
22 órája

NB I: Bódog Tamás ígéretet kapott, hogy ütőképes keretet alakíthat ki

Labdarúgó NB I
2026.05.21. 16:00

Az ETO, az FTC és a ZTE emelkedett ki a teljesítményindexekben, no meg Vitális

Labdarúgó NB I
2026.05.21. 15:44

NB I: egy évvel hosszabbít a Paks rutinos középpályása

Labdarúgó NB I
2026.05.21. 14:37

Zárt kapus lesz a Honvéd első hazai élvonalbeli meccse

Labdarúgó NB I
2026.05.21. 13:06
Ezek is érdekelhetik