Fehérvár: a Puskás Akadémiától érkezik az első nyári szerzemény – NS-infó

2023.06.14. 11:15
null
Spandler Csaba Fehérváron folytatja pályafutását (Fotó: Török Attila)
A Nemzeti Sport értesülései szerint a Puskás Akadémiától távozó Spandler Csaba lesz a Fehérvár FC első nyári szerzeménye.

 

A korábban többször a válogatott keretébe is meghívót kapó, saját nevelésű Spandler Csaba 2014-től tagja a Puskás Akadémia első keretének, 205 tétmeccsen szerepelt a csapatban (négy gólt szerzett és kilenc gólpasszt adott), de a nyáron lejár a szerződése Felcsúton, és a Nemzeti Sport értesülései szerint már eldőlt, hogy Fehérváron folytatja a pályafutását. A 27 éves védő szerződtetését szerdán be is jelentheti új klubja.

Spandler lehet a Fehérvár első nyári szerzeménye. Új csapatánál jövő héten már munkába is állhat. Az NB I-ben maradást a tavaszi szezon utolsó fordulójában kiharcoló fehérváriak jövő héten kezdik a nyári felkészülést, továbbra is a márciusban érkezett Bartosz Grzelak irányításával, akinek a bennmaradással automatikusan meghosszabbodott a fehérvári szerződése.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A FEHÉRVÁR FC-NÉL
Érkezők: Spandler Csaba (Puskás Akadémia, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe érkezők:

Kölcsönből visszatérhetnek: Kovács Bence (Kazincbarcika), Kovácsik Ádám (ETO FC Győr), Zeke Márió (Kecskeméti TE)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:

Kiszemeltek:
Távozók: Alef (brazil, szabadon igazolható), Claudiu Bumba (román, szabadon igazolható), Jevhen Makarenko (ukrán, szabadon igazolható), Loic Nego (francia-magyar, szabadon igazolható, érdeklődnek iránta: Omonia Nicosia – Ciprus)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérhetnek klubjukhoz:
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Marcel Heister
(német, szabadon igazolható, Hapoel Haifa – Izrael), Artem Sabanov (ukrán, Polisszja Zsitomir – Ukrajna), Szabó Levente (ETO FC, Győr)

 

Legfrissebb hírek

Az MTK szerződtette a Kecskemét csapatkapitányát – hivatalos

Labdarúgó NB I
22 órája

Ajkáról érkezik kapus Kecskemétre a távozó Varga Bence helyére

Labdarúgó NB II
2026.05.19. 10:52

„Mim Gergely kész a visszatérésre, egy új feladatra”

Labdarúgó NB I
2026.05.18. 15:03

ZTE: két érkező hamarosan aláírhat; Akpe újabb kérője; többen távoznak

Labdarúgó NB I
2026.05.18. 14:10

Keane korábbi játékosaival tárgyalhat a Fradi, ha marad az edző – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2026.05.15. 12:38

Az Újpest kifizeti az egymillió eurós kivásárlási árat a Szparinál berobbant támadóért – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2026.05.14. 14:23

Dejan Sztankovics elhozná a Ferencvárostól egyik korábbi játékosát – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2026.05.12. 11:46

Külföldre igazol a Nyíregyházáról távozó válogatott játékos – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.05.07. 15:01
Ezek is érdekelhetik