Mezőkövesd: megegyeztek Kuttorral a folytatásról – NS-infó

Vágólapra másolva!
2023.06.06. 18:35
null
Kuttor Attila marad Mezőkövesden (Fotó: Kovács Péter)
A Nemzeti Sport információja szerint az NB I-ben maradást kivívó Mezőkövesd szóban megegyezett Kuttor Attilával a folytatásról.

 

Mint ismert, a nagyszerű hajrának köszönhetően – utolsó három bajnokiját egyaránt megnyerte a Mezőkövesd, s a 7. helyen zárt a tabellán – Kuttor benn tartotta csapatát az élvonalban.

A bajnokság befejezését követően a felek leültek tárgyalni a folytatásról, és információnk szerint szóban meg is állapodtak róla. Értesülésünket az érintett is megerősítette, újabb egy évre kötelezi el magát a kövesdiekhez, akiket már 2017 és 2020 között is irányított.

AZ NB I VÉGEREDMÉNYE
1. Ferencvárosi TC 33 19 6 8 62–33 +29 63
2. Kecskeméti TE 33 15 12 6 48–32 +16 57
3. Debreceni VSC 33 15 9 9 52–39 +13 54
4. Puskás Akadémia 33 14 11 8 48–42 +6 53
5. Paksi FC 33 14 7 12 57–57 0 49
6. Kisvárda 33 10 13 10 43–49 –6 43
7. Mezőkövesd 33 11 9 13 40–43 –3 42
8. Újpest FC 33 11 8 14 42–55 –13 41
9. Zalaegerszegi TE 33 10 9 14 37–43 –6 39
10. Mol Fehérvár 33 8 11 14 38–43 –5 35
11. Budapest Honvéd 33 8 9 16 34–51 –17 33
12. Vasas FC 33 4 14 15 29–43 –14 26

 

Legfrissebb hírek

Hazai pályán sem bírt a Mezőkövesddel a Karcag

Labdarúgó NB II
2026.02.01. 15:49

Sergio Navarro: Amikor öt percet kell várni egy tizenegyes lecsekkolására, annak már semmi köze a futballhoz

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 08:43

Hárman küzdhetnek a feljutásért – vasárnap rajtol az NB II tavaszi szezonja

Labdarúgó NB II
2026.01.31. 12:20

Robbie Keane: Időre van még szükségük, sajnos abból van most a legkevesebb

Labdarúgó NB I
2026.01.26. 10:05

A Brazíliából hazatérő csatárt ennél a klubnál várják edzésre

Labdarúgó NB II
2026.01.23. 09:43

NB II: változott az Ajka, a Mezőkövesd, a Szeged és a Kozármisleny kerete is

Labdarúgó NB II
2026.01.06. 17:26

Korosztályos válogatott középpályást szerezne meg a ZTE FC – NS-infó

Labdarúgó NB I
2025.12.23. 17:29

Bodor Boldizsár az Újpest győzelme után: Bárki is jön, én szívesen segítem a munkáját

Labdarúgó NB I
2025.12.21. 18:45
Ezek is érdekelhetik