NB I: megháromszorozhatja fizetését az FTC-nél az izraeli középpályás

2023.06.14. 22:38
null
Mohamed Abu Fanit lenyűgözte az FTC sportközpontja (Fotó: Getty Images)
Mint arról beszámoltunk, átesett az orvosi vizsgálatokon a labdarúgó NB I-ben címvédő Ferencvárosi TC-nél a 25 éves izraeli válogatott középpályás, Mohamed Abu Fani, akit ámulatba ejtett a népligeti sportközpont, s erről nyilatkozott is az izraeli Sports Channel Magyarországon tartózkodó stábjának.

 

Mint ismert, a fehérorosz labdarúgó-válogatott a Szusza Ferenc Stadionban vívja két júniusi Európa-bajnoki selejtezőjét Izrael és Koszovó ellen, ezért jelenleg is Budapesten tartózkodik az FTC által kiszemelt Maccabi Haifa-középpályás, Mohamed Abu Fani, aki a hírek szerint már át is esett az ilyenkor szokásos orvosi vizsgálatokon, így már csak a hivatalos bejelentés van hátra.

Az ötszörös izraeli válogatott labdarúgó pedig az izraeli Sports Channel Budapesten lévő stábjának nyilatkozott is első tapasztalatairól.

„Hat pálya, úszómedence, olyan létesítmény, amit még soha életemben nem láttam. Fantasztikus” – mondta Abu Fani az FTC népligeti sportközpontjáról, miután átesett az orvosi vizsgálatokon.

„A Bajnokok Ligájában mindent megtesznek, idősebb játékosokat szereznek és elmagyarázták nekem, hogy számítanak rám a játék irányításában” – tette hozzá a 25 éves középpályás, aki az FTC hetedik nyári igazolása lehet.

„Azt hiszem, ez a megfelelő lépés a karrieremben. A Maccabi Haifánál mindent elértem, eljött az idő, hogy továbblépjek” – jegyezte meg Mohammed Abu Fani, akiről a sport5.co.il-nek Hajnal Tamás, az FTC sportigazgatója is nyilatkozott.

„Sokat figyeltük őt, és a mi játékfilozófiánk szerint a két középpályás közül az egyik előre megy. Van tapasztalata a Bajnokok Ligájában, címeket nyer, éhes a sikerre, de a hivatalos bejelentésre jelenleg még várnunk kell, mert probléma akadt a játékos és a Maccabi Haifa között, de azt hiszem, ez megoldódik” – mondta Hajnal.

A lap arról írt, hogy az FTC egy összegben 1.4 millió eurót fizet Abu Faniért a Maccabi Haifának, amely további félmillió eurót kaphat, ha az FTC bejut a csoportkörbe az európai kupában, a középpályás pedig bónuszok nélkül 400 ezer eurót kereshet hazánkban (ez a sport5.co.il szerint háromszorosa jelenlegi fizetésének). Ehhez további 70 ezret kaphat, ha legalább 25 mérkőzésen pályára lép, emellett a továbbértékesítése esetén a Maccabi Haifát illeti az eladási ár 20 százaléka.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A FERENCVÁROSNÁL
Érkezők:
Baráth Péter (Debreceni VSC, kölcsön után végleg), Ibrahim Cissé (francia-szenegáli, SM Caen – Franciaország, szabadon igazolhatóként), Halmai Ádám (Soroksár SC), Tosin Kehinde (nigériai, Randers FC – Dánia, szabadon igazolhatóként), Cebrail Makreckis (lett-marokkói, Pirin Blagoevgrad – Bulgária, szabadon igazolhatóként), Varga Barnabás (Paksi FC)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők: Iyinbor Patrick (Vasas FC), Stjepan Loncar (bosnyák, KV Kortrijk – Belgium)?, Varga Ádám (Kecskeméti TE)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: Berényi Erik, Gágyor Domán Szilárd
Kiszemeltek (sajtóhírek alapján): Mohammed Abu Fani (izraeli, Maccabi Haifa – Izrael), Alekszandar Pesics (szerb, Crvena zvezda – Szerbia), Mohamed Ali Ben Romdan (tunéziai, Espérance – Tunézia, szabadon igazolható)
Távozók: Bogdán Ádám (szabadon igazolható), Adnan Kovacevic (bosnyák, szabadon igazolható)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Mehdi Boudjemaa (francia-algériai, Hatayspor – Törökország), Ángelo Sagal (chilei, Gaziantep FK – Törökország)?
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Vécsei Bálint (lejár a szerződése)
Kölcsön után végleg távozhatnak:
Roko Baturina (horvát, Racing Santander – Spanyolország), Zseljko Gavrics (szerb, DAC 1904 – Szlovákia), Giorgi Haraisvili (grúz, Dinamo Tbiliszi – Grúzia), Katona Bálint (Kecskeméti TE), Katona Máté (Kecskeméti TE), Szánthó Regő (DAC 1904 – Szlovákia),
Az FTC II keretéhez tartozó és az NB II-es partnercsapatnak, a Soroksárnak kölcsönadott labdarúgók nem szerepelnek a felsorolásban.

Legfrissebb hírek

Hajnal Tamás szerint idén csak később alakul ki a Ferencváros végleges kerete

Labdarúgó NB I
14 órája

Nincs változás: a Ferencváros az El-selejtező első fordulójában indul

Európa-liga
14 órája

Hosszabbított Banai Dáviddal az Újpest – hivatalos

Labdarúgó NB I
15 órája

Dupla Tízes: jót tesz a magyar futballnak az ETO FC bajnoki címe?

Labdarúgó NB I
2026.05.19. 19:02

Corbu Máriusz: Mentálisan vett ki sokat belőlem az idény, jólesik most kicsit pihenni

Labdarúgó NB I
2026.05.19. 14:38

Robbie Keane: Megerősödnek csapatok, változnak az erőviszonyok, ezt sajnos nekünk is el kell fogadnunk

Labdarúgó NB I
2026.05.19. 10:27

NS-elemzés: bajnoki címet ért az ETO korszerű labdás játéka

Labdarúgó NB I
2026.05.19. 07:54

NB I: 12 év után nyert újra magyar edző, 20 év után ismét újpesti a gólkirály

Labdarúgó NB I
2026.05.18. 12:15
Ezek is érdekelhetik