NB I: újabb távozót jelentett be a Kecskemét

P. V.P. V.
2023.07.11. 12:03
null
Gréczi Márton Hódmezővásárhelyen folytatja (Fotó: KTE)
Gréczi Márton Hódmezővásárhelyen folytatja a pályafutását – olvasható a KTE honlapján. 


A 23 éves támadó tavaly augusztusban Szegedről tért vissza Kecskemétre, gyorsan be is mutatkozott az NB I-ben a Fehérvár elleni bajnokin. Összesen háromszor, mindannyiszor csereként lépett pályára az élvonalban, utoljára novemberben Mezőkövesden, emellett egyszer a kupában kapott lehetőséget. A tartalékcsapatban 18 találkozón 6 alkalommal volt eredményes.

Gréczi az NB III-ban érdekelt Hódmezővásárhely színeiben folytatja a pályafutását.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A KECSKEMÉTI TE-NÉL
Érkezők:
Artner Dávid(Mosonmagyaróvár),Fadgyas Tamás(ETO FC Győr),Katona Levente(Pécsi MFC),Kiss Bence(ETO FC Győr),Kovács Kolos(Ceglédi VSE),Matheus Izidorio Leoni(brazil-olasz, Kisvárda, szabadon igazolhatóként),Pálinkás Gergő(Kazincbarcika),Szűcs Kornél(Diósgyőri VTK),Varga Bence(MTK Budapest, kölcsön után végleg)
Kölcsönbe érkezők: Szendrei Ákos(FK DAC 1904 – Szlovákia, legutóbb kölcsönben: ETO FC Győr)
Kölcsönből visszatérők:–
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:–
Kiszemeltek: Iyinbor Patrick(Ferencváros, legutóbb kölcsönben: Vasas),Nagy Olivér(Ferencváros, legutóbb kölcsönben: Soroksár SC)
Távozók: Buna Gábor(ETO FC Győr, szabadon igazolhatóként),Gréczi Márton (Hódmezővásárhely), Hadaró Valentin(Pécsi MFC),Mihajlo Rjasko(ukrán-magyar, Nyíregyháza Spartacus, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe távozók:–
Kölcsönből visszatér klubjához:Horváth Krisztofer(Torino FC – Olaszország)?,Katona Bálint(Ferencváros),Katona Máté(Ferencváros, onnan Soroksár SC),Varga Ádám(Ferencváros),Zeke Márió(Fehérvár FC)

Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:Pejovics Danilo(szerbiai, Pécsi MFC – kölcsön után végleg?)

Legfrissebb hírek

Az MLSZ szerint nem várható pénzügyi összeomlás az NB I-ben

Labdarúgó NB I
19 órája

Megtámadták Demjén Patrikot, súlyos sérülést szenvedett az MTK kapusa

Labdarúgó NB I
19 órája

A lelátó népét is lázba hozza a nagy munkabírású Peter Agba

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 11:47

Három meg nem adott gól, avagy a DVSC nem ért egyet az ítéletek MLSZ-indoklásával

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 10:29

Micsoda hétvége: parádés kapusteljesítmények és látványos gólok az NB I-ben

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 09:53

Preisinger Sándor: Az könnyelmű, akiben nincs alázat és felelősségérzet

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 08:22

A hétvége bakija: ezzel a góllal győzte le az Újpest a ZTE-t a labdarúgó NB I-ben – videó

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 13:50

Így fordított az Újpest a Zalaegerszeg ellen – képgaléria

Labdarúgó NB I
2026.09.20. 22:17