Újpest: vb-résztvevő kameruni labdarúgó érkezhet – sajtóhír

K. Zs.K. Zs.
2023.07.04. 10:39
null
Samuel Gouet a svájci Xherdan Shaqirivel harcol a tavalyi vb-n (Fotó: AFP)
Nem kizárt, hogy a tavalyi világbajnokságon is pályára lépő kameruni labdarúgó, Samuel Gouet Újpesten folytatja a pályafutását.

 

Az Africa Foot információját a csakfoci.hu szúrta ki, megemlítve, hogy a belga Mechelennél nem marasztalt 25 éves védekező középpályás iránt az osztrák Rapid Wien, a kazah Asztana, a belga Kortrijk és a belga második ligás Beveren is érdeklődik.

A Mechelen nehéz pénzügyi helyzetben van, több labdarúgójától megválna, közéjük tartozik a 2024 nyaráig szerződésben lévő Gouet, aki az előző idényben csupán kilenc bajnoki mérkőzésen lépett pályára.

Gouet már tizenévesen Európában futballozott, négy idényen át az osztrák Rheindorf Altach játékosa volt.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ ÚJPEST FC-NÉL
Érkezők:
Kiss Tamás (Puskás Akadémia, szabadon igazolhatóként), Tamás Krisztián (Bp. Honvéd, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérnek: Dzenan Burekovic (bosnyák, Szpartak Szubotica – Szerbia), Märten Kuusk (észt, Flora Tallinn – Észtország), Matija Ljujics (szerb, Sabail – Azerbajdzsán), Máté Zsolt (Tiszakécskei FC), Ognjen Radosevics (szerb, Szentlőrinc)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: Geiger Bálint, Tamási Domonkos
Kiszemeltek: Samuel Yves Oum Gouet
(kameruni, KV Mechelen – Belgium)
Távozók: Nemanja Antonov (szerb, MTK Budapest, szabadon igazolhatóként), Petrus Boumal Mayega (kameruni, Al-Bataeh – Egyesült Arab Emírségek, szabadon igazolhatóként), Abdoulaye Diaby (mali, FC St. Gallen 1879 – Svájc), Filip Pajovics (szerb, szabadon igazolható)
Kölcsönbe távozók:

Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:
Fernand Gouré (elefántcsontparti, Westerlo – Belgium)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:
Giuseppe Borello (olasz, kikerült az első csapat keretéből), Yohan Croizet (francia, kikerült az első csapat keretéből), Luis Jakobi (német, kikerült az első csapat keretéből), Ognjen Mudrinszki (szerb, kikerült az első csapat keretéből)

 

Legfrissebb hírek

Az MTK szerződtette a Kecskemét csapatkapitányát – hivatalos

Labdarúgó NB I
7 órája

Ajkáról érkezik kapus Kecskemétre a távozó Varga Bence helyére

Labdarúgó NB II
Tegnap, 10:52

„Mim Gergely kész a visszatérésre, egy új feladatra”

Labdarúgó NB I
2026.05.18. 15:03

ZTE: két érkező hamarosan aláírhat; Akpe újabb kérője; többen távoznak

Labdarúgó NB I
2026.05.18. 14:10

Keane korábbi játékosaival tárgyalhat a Fradi, ha marad az edző – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2026.05.15. 12:38

Az Újpest kifizeti az egymillió eurós kivásárlási árat a Szparinál berobbant támadóért – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2026.05.14. 14:23

Dejan Sztankovics elhozná a Ferencvárostól egyik korábbi játékosát – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2026.05.12. 11:46

Külföldre igazol a Nyíregyházáról távozó válogatott játékos – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.05.07. 15:01
Ezek is érdekelhetik