NB I: megvált vezetőedzőjétől a Kisvárda – hivatalos

K. Zs.K. Zs.
2023.08.12. 17:42
null
Milos Kruscsics az MTK elleni pénteki bajnokin (Fotó: Dömötör Csaba)
A Kisvárda Master Good felmentette a munkavégzés alól vezetőedzőjét, Milos Kruscsicsot – derült ki az NB I-es labdarúgócsapat hivatalos honlapjának szombat délutáni híréből.

„A Várda Labdarúgó Kft. vezetősége arról tájékoztatta eddigi vezetőedzőnket, Milos Kruscsicsot, hogy 2023. augusztus 12-i hatállyal felmentette a munkavégzés alól. Mindez azt jelenti, hogy NB I-es csapatunk következő, keddi edzését már nem az eddigi szakvezető tartja. Az esetet érintő további személyi kérdésekről, az utódlásról később adunk tájékoztatást szurkolóink és a közvélemény számára” – szól a szombaton posztolt rövid közlemény.

A Kisvárda pénteken 0–0-s döntetlent ért el az MTK otthonában, és három forduló után – mindhárom meccsét idegenben lejátszva – négy ponttal áll a bajnokságban.

Kruscsics március végén, néhány nappal az újpesti menesztése után lett a Kisvárda vezetőedzője, és annak ellenére a posztján maradhatott nyáron, hogy a hatodik helyen végzett a csapattal, noha a kinevezése után Révész Attila sportigazgató hangsúlyozta: dobogós helyezést várnak tőle.

Legfrissebb hírek

Borbély: Nem kérdés, hogy maradok. Révész: A győriek megérdemelték az aranyérmet

Labdarúgó NB I
2026.05.17. 08:29

Az ETO megtette, amit kellett: nyert Kisvárdán, és ötödször bajnok az NB I-ben!

Labdarúgó NB I
2026.05.16. 19:06

Az ETO megakadályozhatja, hogy a Fradi 100 éve nem látott sorozatot állítson be

Labdarúgó NB I
2026.05.15. 13:18

Völgyi Dániel: Ezt csak az ETO tudja elbukni

Labdarúgó NB I
2026.05.13. 09:09

Nagy Krisztián: négy feljutás, négy kiesés és immár 100 élvonalbeli meccs

Labdarúgó NB I
2026.05.10. 11:01

Révész Attila: A legerősebb csapat fog játszani az ETO ellen az utolsó fordulóban

Labdarúgó NB I
2026.05.07. 12:42

NB I: nyári átigazolási körkép, 2026–2027

Labdarúgó NB I
2026.05.07. 09:56

Ferencváros: „Bíznunk kell a Kisvárdában”

Labdarúgó NB I
2026.05.05. 12:26
Ezek is érdekelhetik