FTC: visszatérhet az ezüstérmet szerző grúz középpályás

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2023.12.09. 14:42
null
Giorgi Haraisvilinek lejárt a kölcsönszerződése Tbilisziben, így visszatérhet az FTC-hez (Fotó: Török Attila)
Februárban a hazájában szereplő Dinamo Tbiliszinek adta kölcsön a Ferencvárosi TC a grúz középpályást, Giorgi Haraisvilit, aki a nemrég véget ért idényben ezüstérmes lett klubjával, most viszont visszatérhet a zöld-fehérekhez – szúrta ki az ulloi129.hu.

Giorgi Haraisvili a Szaburtalo akadémiáján nevelkedett, s ennél a klubnál mutatkozott be a felnőttek között, majd 2018-ban állt légiósnak és a svéd Göteborghoz került, amely egy idényre kölcsönbe visszaküldte a játékost a klubnak, majd két évadot húzott le a skandináv országban, mielőtt 2021 februárjában a Ferencváros szerződtette volna.

Haraisvili azonban nem tudta beverekedni magát a magyar rekordbajnok csapatába, csupán hét meccsen lépett pályára, s egy gólt szerzett, ezért a játékost idén februárban kölcsönadták a Dinamo Tbiliszinek, melynek színeiben 38 mérkőzésen nyolc góllal és hét gólpasszal járult hozzá együttese bajnoki ezüstjéhez.

A grúz bajnokság a napokban ért véget, Haraisvilinek pedig ezzel együtt lejárt a kölcsönszerződése, így hamarosan visszatérhet a Ferencvároshoz.

Legfrissebb hírek

Szuhodovszki Soma: Lassan megszokom, hogy elöl futballozom

Labdarúgó NB I
2 órája

NS-infó: Osváth Attila a Ferencváros labdarúgója lehet

Labdarúgó NB I
13 órája

Tóth Alex is a Premier League öt legjobb téli igazolása között a The Athleticnél

Angol labdarúgás
20 órája

„Az FTC minden szempontból előrelépést jelent” – Elizabeth Omoregie útja Athéntól Budapestig

Kézilabda
23 órája

NB I: íme, a 20. forduló válogatottja a Nemzeti Sportnál

Labdarúgó NB I
23 órája

A DVSC-nek elege lett Rúsz Márton játékvezetőből

Labdarúgó NB I
Tegnap, 9:56

NB I: a horvát élvonalból szerződtetett labdarúgót a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
2026.02.02. 15:19

Az Újpest volt az elmúlt hét főszereplője, de igazolt a DVSC is – piaci körkép

Labdarúgó NB I
2026.02.02. 08:34
Ezek is érdekelhetik