NB I: túl van a műtéten a Paks játékosa, Silye Erik

2023.12.01. 18:26
null
Silye Erik tavasszal térhet vissza (Fotó: Árvai Károly)
Megműtötték Silye Eriket, a labdarúgó NB I-ben szereplő Paks játékosát. A balszélső még a Debrecen elleni bajnokin szenvedett vállsérülést. A beavatkozás után Silye a klubja honlapjának számolt be a részletekről.

 

Ahogy a paksiak írják, Silye válla úgy kiugrott, hogy a porc is leszakadt, ami aztán a csontos részt is megsértette, Az operációt november 30-án végezték el.

„Mára már a körülményekhez képest egészen jól vagyok, a tegnap még nem volt kellemes, de kaptam fájdalomcsillapítókat, melyeknek köszönhetően tudtam aludni. Szerencsére nincs folyamatos fájdalmam, de csak elég kis intervallumban tudom mozgatni a karom, hogy ne nyilalljon be. Vigyáznom kell tehát, illetve fel van kötve a kezem egész nap és este is. Maga az operáció jól sikerült, az orvosom elmondása alapján csúnya volt a sérülés. A lapockámból és a bicepszemből vezettek ínszalagot a vállamba, hogy stabilizálják, valamint két csavar is bekerült, amik benn is maradnak. Egy hét múlva varratszedés, addig pihenés és minimális gyógytorna a program. Kaptam feladatokat, még nem megerőltetőket, de így kell kezdeni, aztán fokozatosan felgyorsul majd a történet” – fogalmazott Silye.

Silye felépülése várhatóan négy hónapot vesz igénybe.

Legfrissebb hírek

„A térde stabil, valószínűleg a szalagjai húzódtak meg” – Ferenczi István a megsérülő Tóth Milán állapotáról

Labdarúgó NB I
5 órája

Így szakította meg rossz sorozatát az MTK a bajnokságban – képgaléria

Labdarúgó NB I
5 órája

Komáromi bombagólja három pontot ért az MTK-nak, a Vasas emberelőnyben sem tudott egyenlíteni

Labdarúgó NB I
6 órája

Változtatott az MLSZ, mégis lehetnek nézők a Honvéd–DVSC bajnoki meccsen

Labdarúgó NB I
11 órája

A Nyíregyháza ellen duplázó Arthur Henrique: Trófeákat szeretnék nyerni a ZTE-vel

Labdarúgó NB I
13 órája

Az Újpest három meccse gólt sem lőtt a PAFC-nak; a Fradi még sosem kapott ki Kisvárdán

Labdarúgó NB I
13 órája

Hinora Kristóf: Nem tartom reálisnak a jelenlegi helyezésünket

Labdarúgó NB I
16 órája

Három meccsre eltiltották az MTK középpályását

Labdarúgó NB I
2026.10.14. 20:08