DVTK: újabb csatár távozott – az MTK-nak adták el

P. K.P. K.
2024.01.12. 12:05
null
Jurina elköszönt Diósgyőrből (Fotó: DVTK, archív)
A DVTK és az MTK labdarúgócsapata is bejelentette, hogy a fővárosi klub kivásárolta diósgyőri szerződéséből a horvát-bosnyák csatárt, Marin Jurinát.

 

Egy napon belül a második csatárát adta el a DVTK. Csütörtökön Lukács Dánielt vásárolta ki szerződéséből a Kecskemét, pénteken pedig Marin Jurinát az MTK

„Legújabb érkezőnk már több idényt is eltöltött a magyar élvonalban, a Mezőkövesdet két és fél idényen át erősítette és fél évig a DVTK játékosa, onnan szerződik most a sikeres tárgyalásokat követően, átigazolási díjért klubunkhoz. Marin Jurina 30 éves, 188 cm magas csatár az eddigi 103 magyarországi tétmérkőzésén 26 alkalommal volt eredményes” – számolt be az átigazolásról az mtkbudapest.hu.

A bosnyák-horvát Jurina először 2020-ban érkezett az NB I-be, Mezőkövesdre, ahonnan 2022-ben Szaúd-Arábiába igazolt, aztán tavaly nyáron a DVTK szerződtette, hét bajnokin 275 percet játszott, egy gólt szerzett.

„Mindenekelőtt szeretnék köszönetet mondani a klubnál dolgozóknak, a szakmai stábnak, a menedzsmentnek és mindenkinek, aki a háttérben dolgozik a csapatért és a játékosokért – búcsúzott a diósgyőriektől Marin Jurina a klub honlapján, a dvtk.eu-n. –Valamint köszönöm a szurkolóknak, hogy minden meccsen mögöttünk álltak, és valóban ők voltak a 12. játékos. Végül, de nem utolsósorban külön meg szeretném köszönni az elmúlt hat hónapot azoknak a srácoknak, akikkel egy öltözőn osztoztunk. Sok jó embert ismertem meg Diósgyőrben, és új barátokat is szereztem. Azt viszont sajnálom, hogy sérüléseim miatt nem tudtam többet segíteni a jobb eredmények elérésében.”


TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A DIÓSGYŐRI VTK-NÁL
Érkezők: Tóth Balázs (Kazincbarcika)
Kölcsönbe érkezők: –
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: Bánhegyi Bogdán (legutóbb kooperációs kölcsönben, Kazincbarcikán szerepelt)
Kiszemeltek:
–
Távozók: Marin Jurina (MTK), Lukács Dániel (Kecskeméti TE)
Kölcsönbe távozók: –
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: –
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Karlo Sentic (horvát, FC Kosice – Szlovákia)

 

 

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ MTK BUDAPESTNÉL
Érkezők:
Marin Jurina
(DVTK)
Kölcsönbe érkezők: –
Kölcsönből visszatérők: Nagy Zsombor (Szeged-Csanád GA)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: –
Kiszemeltek: –
Távozók: –
Kölcsönbe távozók: Lehoczky Roland (Tiszakécskei LC), Zuigeber Ákos (Szeged-Csanád GA), Zsóri Dániel (Budafoki MTE?)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: –

Legfrissebb hírek

Máris szerződést bontott a Brazíliából hazatért támadóval az NB II-es Csákvár

Labdarúgó NB II
21 órája

Szerződésbontás az MTK-nál, két és fél év után távozik a bosnyák támadó

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 13:33

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28

NS-infó: a ZTE mégsem szerződteti a szerb balhátvédet

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 16:34

Osztrák labdarúgó szerződtetését jelentette be a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
2026.09.18. 13:38

ZTE: elefántcsontparti, gambiai, nigériai és szenegáli légiós is jött a második csapatba

Labdarúgó NB I
2026.09.17. 16:07

NS-infó: szerb játékos érkezhet Zalaegerszegre

Labdarúgó NB I
2026.09.15. 14:46

A DVTK meg akarta tartani fiatal védőjét, ő örömmel hosszabbított szerződést

Labdarúgó NB II
2026.09.15. 11:08