NB I: eladta grúz középpályását a Ferencváros – videó

H. Á.H. Á.
Vágólapra másolva!
2024.02.06. 18:18
Haraisvili Törökországban folytatja (Fotó: Török Attila)
A török másodosztályban szereplő Kocaelispor hivatalos Facebook-oldalán jelentette be, hogy megvásárolta a Ferencvárostól a hatszoros grúz válogatott középpályást, Giorgi Haraisvilit.

 

A török másodosztályban szereplő Kocaelispor hivatalos Facebook-oldalán megjelenő poszt szerint a török csapat másfél + egy évre szóló szerződést kötött a grúz középpályással, aki 2021-ben érkezett a zöld-fehérekhez az IFK Göteborgtól – a Transfermarkt szerint 900 ezer euróért, és most sem ingyen távozott, ám a törökök a vételárat nem hozták nyilvánosságra.

A hazája válogatottjában hatszor – legutóbb 2019 novemberében – szereplő középpályás nem váltotta meg a világot az Üllői úton, a zöld-fehéreknél mindössze hét mérkőzésen szerepelt. Két Magyar Kupa-meccs mellett ötször lépett pályára NB I-es mérkőzésen, egy gólt szerzett: 2021 áprilisában ő állította be a Budafok otthonában 4–0-ra megnyert mérkőzésen a végeredményt. A korábban sérülésektől hátráltatott grúz játékos az elmúlt évet hazájában, a Dinamo Tbiliszinél töltötte kölcsönben.

HARAISVILI EGYETLEN NB I-ES GÓLJA

 

 

Legfrissebb hírek

A Spanyolországban edzőtáborozó Ferencváros két góllal kikapott a Holstein Kieltől

Labdarúgó NB I
2026.01.10. 16:10

A csatár nem utazik a Ferencváros edzőtáborába, klubot válthat – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.01.08. 12:44

Nemzeti Sport Gála: megjósolhatatlan, ki fut be a csapatoknál

Egyéb csapat
2026.01.08. 09:44

Válság a Fener védelmében: rutintalan saját nevelés lesz Milan Skriniar párja a Ferencváros ellen

Európa-liga
2025.11.27. 12:19

Három góllal három pontot szerzett a Kazincbarcika ellen a Ferencváros

Labdarúgó NB I
2025.11.09. 17:05

A skótok szerint Robbie Keane a Celtic-kispad egyik várományosa – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2025.10.28. 17:21

Salzburgban is számolni kell Varga Barnabással

Európa-liga
2025.10.23. 07:40

Őrült hajrá és döntetlen a Ferencváros és a Paks rangadóján

Labdarúgó NB I
2025.10.05. 18:30
Ezek is érdekelhetik